Fischer Iván és Schiff András után Marschall Miklós, a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány kuratóriumának elnöke is kifejezte a Népszabadságban az új Bartók-CD-összkiadás tervével szembeni ellenérzéseit. (Mire költsük az adófizető pénzét?, január 17.)

Szeretnénk, ha az olvasók nem Marschall Miklós sajátos interpretációjában, hanem a maguk pőre valóságában ismerkednének meg a tényekkel:

1. Viszonylag régóta lehet tudni, hogy 2006-ban jelentős Bartók-évforduló lesz. Bárkinek, legyen az magánszemély, társadalmi vagy állami intézmény módja („joga”) volt és van rá, hogy erre az alkalomra terveket készítsen és azokat megpróbálja saját erejéből vagy mások segítségével, közreműködésével megvalósítani.

2. Egy magánszemély ötmillió forintot bocsátott a Summa Artium Kht. rendelkezésére, hogy az koordinálja egy új Bartók-CD-összkiadás előkészítő munkálatait, abban a reményben, hogy egy jól előkészített és dokumentált terv felkelti a lehetséges szponzorok érdeklődését, s a terv néhány év alatt realizálható lesz. Az előkészítő munka, a sorozat tervezése tehát egyetlen állami fillér felhasználása nélkül folyik. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az ugyancsak tervezett – és remélt! – kottaösszkiadástól való egyértelmű megkülönböztetés, továbbá az egyesekben a kizárólagosság téves képzetét keltő „összkiadás” kifejezés elkerülése végett a szervezők a tervet Új Bartók Sorozatnak nevezik.)

3. Mindenki, aki az előkészítő munkában részt vesz, valóban megkérdőjelezhetetlen közérdeknek tekinti a Bartók-életmű minél szélesebb körű, minél gazdagabb és változatosabb bemutatását. Meggyőződésünk, hogy egy nemzet kultúrája akkor él igazán, ha újra és újra feldolgozza, interpretálja saját legkiemelkedőbb teljesítményeit, ha legalább generációnként egyszer a teljesség igényével szembenéz legnagyobbjaival. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mi elképzeléseink a cél elérésének csak egyik, és semmiképp sem egyetlen útját jelentik. Érdeklődéssel és megelőlegezett rokonszenvvel várunk minden más kezdeményezést, tudomásul vesszük, ha nem a mi terveink, hanem másoké valósulhatnak meg, s nem hogy „kampányolni” nem fogunk azok ellen, hanem felajánljuk erkölcsi és ha kell, szakmai támogatásunkat is.

4. A sorozat gondolata nem Kocsis Zoltántól származik, és nem ő ajánlkozott a közreműködésre. A szervezők keresték meg, hogy megtudakolják, érdekli-e a kezdeményezés, és milyen feladatokat vállalna a sorozat létrehozásában. Kárpáti János írásából (Egy igazi hungaricum, 2005. december 28.) világosan kiderül, miért Kocsisra gondoltunk. Ha ez Marschall Miklóst nem győzte meg, sajnáljuk, mint ahogy azt is, ha ő azt a következtetést vonja le, hogy ezzel más művészek érdemeit kisebbítjük. Nem teszünk ilyet, csak választottunk, mint ahogy például a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány kuratóriuma Fischer Ivánt választotta zeneigazgatónak, vagy a nemrég elhunyt kiváló koncertrendező, Strém Kálmán Schiff Andrást választotta Beethoven összes zongoraszonátájának megszólaltatására. (Nota bene, Kocsis mindmáig nem kötelezte el magát „hivatalosan”, mindössze kifejezte együttműködési szándékát.)

5. A terv nem a Summa Artium, hanem a dokumentum készítőinek kifejezett kérésére került be a Bartók Emlékbizottság alakuló ülésén előterjesztett dokumentumba (készítette a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Évfordulók Titkársága), és a szervezők mindeddig egyetlen állami fillért sem kértek a megvalósításhoz.

6. A Nemzeti Kulturális Alap elnöke kilátásba helyezte, hogy pályázatot írnak ki a témában. Mindaddig, amíg a pályázati kiírás nem jelenik meg, nem lehet tudni, hogy lesz-e egyáltalán pályázat, s ha lesz, milyen anyagi keretben. Mint ahogy azt sem tudhatja sem Marschall Miklós, sem más, hogy a szervezők fognak-e egyáltalán pályázni.

7. A tervezett program teljes költsége becslésünk szerint 300-350 millió forint. Amennyiben az NKA valóban kiír pályázatot, azt valóban 3×60 milliós keretben írja ki, mi pedig pályázunk és elnyerjük a támogatást, a költségek mintegy felét akkor is más forrásokból kell előteremtenünk.

8. Marschall Miklós állításával ellentétben Bartók műveinek csak kisebb része van ott „széles választékban” a hanglemezpiacon. Az összkiadás igénye éppen azért merült fel, mert egész műcsoportok (korai zenekari művek, dalok, kórusművek, népdalfeldolgozások) kizárólag a jó harmincéves, örök értékű, de ma már archívnak tekinthető Hungaroton-összkiadásból érhetők el. És mivel anyagi sikert csak a sztárszólisták és sztárkarmesterek népszerű művekből készült, erős promócióval segített felvételei ígérnek, az életmű nagyobb részéből Magyarországon kívül a belátható jövőben is legfeljebb véletlenszerűen és szórványosan készülnek majd felvételek. Átfogó koncepcióval, tudományos igénnyel pedig Magyarországon is csak akkor, ha valamely lemezkiadó ehhez (magán- és/vagy állami forrásokból) anyagi támogatást kap.

9. Marschall Miklós nem csak „elvi” okokból, de mértékében is rosszallja a kilátásba helyezett állami támogatást. Néhány példa: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2005-ben 75 millió forintot fordított a magyar könnyűzene külföldi megismertetésére, és nyilván hasonló összeget szán erre a következő években is, különben az első 75 millió kidobott pénz. A Miskolci Bartók + Operafesztivál (magánkezdeményezés) megrendezéséhez évek óta 100 milliós nagyságrendben járul hozzá az állam. A Hungaroton és a Budapest Music Center (magáncégek) évek óta kapnak komoly pályázati támogatást – nagyon helyesen! – kortárs vagy közelmúltbéli magyar szerzők műveinek felvételéhez. Éppen a Népszabadság számolt be róla (január 12.), hogy az NKA 1,1 milliárd forintot osztott szét „89 idei fesztivál, kiemelt kulturális rendezvény támogatására. A legnagyobb összegű dotációt a Budapesti Őszi Fesztivál (62 millió), a Szegedi Szabadtéri Játékok (58 millió), a Nemzeti Galéria Matisse-kiállítása (50 millió), a Művészetek Völgye (magánkezdeményezés) (47 millió), a Múzeumok Éjszakája (37 millió), a Győri Táncfesztivál (35 millió), a Vidor Színházi Fesztivál Nyíregyházán (34,2 millió) kapta”. És ne feledjük, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar, amely „lényegében civil szervezetként igyekszik fenntartani magát”, 2005-ben legalább 350 millió forint támogatást kapott „az adófizetők pénzéből”. Talán csak nem azért, mert a zenekar terveiben „az amúgy teljesen helyénvaló, egyéni, intézményi… ambíciók és érdekek… megkérdőjelezhetetlen közérdekként vannak feltüntetve”?

Szerintünk azért, és ez jól van így.

Mindössze ennyit kívántunk a Népszabadság olvasóinak (és mindenkinek, akit érdekel) a tudomására hozni. Magunkat mentegetni, magyarázkodni nincs okunk, vádaskodásban-viszontvádaskodásban semmiképpen nem kívánunk részt venni.
A cél nemes, a feladat óriási. Mi nagyon szeretnénk, ha megszületne az új Bartók-CD-sorozat, akár a mi elképzeléseink szerint, akár másként. Tartozunk ezzel Bartóknak és magunknak.

Meggyőződésünk, hogy egy nemzet kultúrája akkor él igazán, ha újra és újra feldolgozza, interpretálja saját legkiemelkedőbb teljesítményeit, ha legalább generációnként egyszer a teljesség igényével szembenéz legnagyobbjaival.

Török András, a Summa Artium Kht. ügyvezető igazgatója
Nádori Péter, mb. szerkesztő
(Népszabadság, 2006. január 28.)

Marschall Miklós cikkét lásd itt.