A felvétel a Hungaroton „Bartók Új Sorozat”-ának első darabja, mely a Nemzeti Kulturális Alap, valamint más fontos intézmények és egyének támogatásával jelent meg.

Az előadók ugyanazok, mint azon a másik Hungaroton SACD-n, amelyen Bartók zenekari Concertója és a Táncszvit hallható, és amelyről 2004-ben írtam recenziót. Ezúttal a felvételek nem a budapesti Olasz Intézetben készültek, hanem a nemrég megnyílt Művészetek Palotájában, amelynek kellemes akusztikája talán több melegséget ad a hangnak, de plaszticitás dolgában nem ér fel az előző színhellyel.

Amikor a 22-éves Bartók 1903-ban megírta a Kossuth-ot, még erősen Richard Strauss bűvöletében állt, de bár Strauss hatása nyilvánvalóan érezhető a hangszerelésen, magát a darabot könnyen összetéveszthetnénk Liszt valamelyik szimfonikus költeményével. A szerző a mű tíz rövid szakasza mindegyikének címet adott, és a Hungaroton igen hasznos módon külön trackre vette föl ezeket. Bár a Kossuth nem nevezhető éppenséggel elfelejtett remekműnek, mellőzése mégsem tűnik megérdemeltnek, különösen, ha olyan nagyszerű előadásban szólal meg, mint itt, Kocsis Zoltánnal és a kiváló Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, melynek erőteljes rézfúvósait külön dicséret illeti.

A fából faragott királyfi c. táncjáték nem sokkal Bartók operája, A kékszakállú herceg vára után keletkezett, és a szerző arra szánta, hogy az operával egy estén kerüljön előadásra. Ebben a csodálatos partitúrában lépten-nyomon nyilvánvaló Bartók sajátos, egyéni hangja. A zene hangulata igen változó, a lírai, dús romantikától az erőtől duzzadó pillanatokig, sőt a baljós és groteszk momentumok sem hiányoznak (pl. a 23. track!). A zene érzékletesen festi le a történetet és a színpadi cselekményt, melynek követésében segítségünkre van a kísérőfüzetben közzétett teljes szinopszis, és mind a tizennégy epizódot külön track jelöli a lemezen.

Elég annyit mondani, hogy Kocsis és a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar anyanyelvi szinten játssza ezt a zenét, a felvétel pedig jól mutatja mind a zenekar sajátos hangzását, mind pedig a partitúra dinamikai árnyalatait.
A surround-csatornák meglehetősen diszkrétek, ám, mint rendesen, ítt is sokat tesznek hozzá az összhatáshoz.

Kitűnő, részletes kísérőszövegével és bőséges (71'36″) játékidejével ez az SACD megérdemli, hogy széles körben terjesszék, és remélem, nem kell túl sokáig várnunk e nagyszerűnek ígérkező sorozat következő darabjára.

Előadás:  *****       Hang (MC):  ****+

Castor [Graham Williams]
(SA-CD.net, 2007. február 18.)