Talán jellemző Bartók Geyer Stefi iránti ifjúkori, de révbe érni nem tudó szerelmére, hogy a hegedűművésznőnek írt teljes versenymű végül is csak 1958-ban érte meg az ősbemutatót, amikor sem az, aki írta, sem az, akinek írták, már nem élt. (Az eredeti partitúra az ő tulajdonában volt.)

Nyilván nem véletlen, hogy Bartók szerette volna, de végül nem volt rá képes, hogy a harmadik tételben megfesse a „közönyös, hűvös, néma Geyer Stefit”. Valamennyire ez a végül is Két arckép címen megvalósult zenekari mű második tételében sikerült, a Torzban, amely a beteljesületlen szerelem művészi feldolgozása, de már árulkodóan, szólóhegedű nélkül.

A hegedűverseny a kéttételes formájában végül is pont olyan, amilyet egy szerelmes ifjú hegedűművész – ráadásul egy hegedűművésznő férje – éppen eljátszani kívánhat. És ha ezt egy ünnepi Bartók-műsorban, Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok kíséretével teheti meg, ha nem először van része ebben, és Kelemen Barnabásnak hívják, akkor biztosak lehetünk, olyan előadásban hallhatjuk a művet, amilyen csak itt és most jöhet létre.

Az az előadói nemzedék, amelynek ma legismertebb nevei közé tartozik az ünnepi hangverseny két meghatározó személyisége, Kocsis és Ránki, már „Bartók és Kodály országában” nőve fel, zenei anyanyelvként sajátította el a népzenét és ezzel együtt Bartók zenéjét is – ez ilyen intenzitással az újabb nemzedékeknek talán egyre kevésbé adatik meg. (Hol van már az Óvodások műsora a rádióban, a Gyermekeknekből vett szignáljával, hogy magáról a kis adások szellemi kisugárzásáról ne is beszéljünk.)

Hozzájuk csatlakozik egyre erőteljesebb jelenlétével Kelemen Barnabás. Például éppen a Fesztivál kezdete előtt néhány nappal a Ránkival, Perényivel közösen eljátszott Schubert-trióban is bizonyítva, teljes joggal vesz részt a velük való munkában.

Hegedűjének magányos, de a zenekarban hamarost társaságra találó témájával indul az első tétel, és e szóló bensőségessége már jelezte azt az intenzív odaadást, amely Kelemen Barnabás játékát végig jellemezte. Láthatólag sikerült hétköznapi, emberi érzelmeit Bartók zenéjén keresztül a legmagasabb szintű művészi kifejezéssel megszólaltatnia.

A zenekar és a szólista tökéletes összhangban játszott. Most is hallottunk olyan fúvóskari megszólalást, ami csak a legkiválóbb zenekarok sajátja lehet. És a gyors tétel témái is rendre a zenei tartalomnak megfelelő hangvétellel hangzottak el.
Az, hogy az I. zongoraverseny Ránkival szintén nem fog meglepetést okozni, „csak” ámulatot kelteni, szintén előre elképzelhető volt. Ránki tartotta magát ahhoz a leíráshoz, amit Szabolcsi Bence vetett papírra Bartók játékáról: „világos, tiszta körvonalak, gyakran bizonyos keménység, erős plaszticitás…”. Két olyan zenészi hitvallás találkozik kettejük együtt muzsikálásakor, amely nem csak merít a „tiszta forrásból”, de minden erejét arra fordítja, hogy az az őselem, ami innen áramol, ugyanilyen tisztán őrződjék meg az elkövetkezendő korok számára is. És ismét bizonyított a zenekar is, amely minden szekciójával (különösen a bartóki előírásnak megfelelően a zongora köré ültetett ütősök) azon volt, hogy a forrás be ne szennyeződjék.

A Concerto már azon a bizonyos Bartók-esten, a 2003-as Budapesti Zenei Hetek nyitókoncertjén is (amikor Kelemen Barnabás a hegedűszólós Rapszódiákat játszotta) azzal a megdöbbentő újszerűséggel, gondolkodásra késztető erővel, minden hangját, motívumát a legmélyebb összefüggésekig értelmezve, a legmagasabb rendű zenekari előadásban hangzott el, amit azóta lemezfelvételen is megcsodálhatott a világ. És természetesen most sem történt ez másként.
Bartók tehát egy bizonyos szint felett tényleg csak a miénk. És ezért csak a mi muzsikusaink lehetnek azok, akik ezen a szinten el tudják juttatni hozzánk őt. És akik ezt meg tudják tenni, az ő egyetemessége révén sok más zeneszerző legbensőbb világához is megtalálták, megtalálják a kulcsot, nemcsak egy-egy hangverseny időtartamára szóló, hanem messze azon túl mutató tanulságokkal is szolgálva.

2006. március 24.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kelemen Barnabás – hegedű

Ránki Dezső – zongora

Vez.: Kocsis Zoltán

BARTÓK: I. hegedűverseny, op. posth
I. zongoraverseny
Concerto

Varga Péter
(Café Momus, 2006. március 25.)