Olyan gyors lefolyású hangverseny volt, hogy ha nem esem ki a Nemzeti Filharmonikusok tempójából, akár még aznap este megírhattam volna ezt a beszámolót.

Én viszont gondolkodóba estem.

Az extrém tempó egyre inkább kezd Kocsis védjegyévé válni. Gyakran jól esik, bizonyos művek előadásánál kifejezetten használni szokott a „frissesség”. Közvetlenül a koncert után hazafelé – szokatlanul korán – viszont inkább azon vitatkozunk, hogy a produkció „néhol felületes” volt-e (mint én mondom), vagy pedig „többnyire űzött” (ahogy a feleségem mondja).

Ugyanarról beszélünk. A Kurtág Brácsaversenyre talán csak szerettünk volna jobban rácsodálkozni. A műről volt tudomásom korábban is, de koncerten még nem hallottam. Határozottan többnek hallom egyszerű stílustanulmánynál. A bartóki vonások kezelése, idézése nem szolgai, hanem tisztelgő, és ez hatalmas különbség. Nagy Sándor brácsahangját szépnek, mindazonáltal kissé visszafogottnak találom, maga az egész előadás pedig udvarias és hűvös.

Nem úgy a 2. zongoraversenyé.
Készséggel elismerem, hogy öregesen körülményes vagyok, meg le is lassultam kicsit. Ezért sajnos nem sok mindent tudok mondani, pedig igazán figyelemre méltó az a – mondhatni „vagány” – magabiztosság, amivel Kocsis és Ránki nekiestek a zeneirodalom egyik legnehezebb zongoraversenyének.
Virtuóz volt, karakterisztikus volt, csak sajnos mire felébredtem, már abszolválták. Egy kicsit sajnálom azért, hogy nem volt érkezésem úgy rákészülni az „éjszaka” tételre. Majd legközelebb megpróbálom gyorsabban hallgatni.
Amúgy is a Cantata profana érdekelt igazán.

Több okból. Várhatóan a tervezett új Bartók összkiadáshoz körülbelül ez a csapat fog stúdióba vonulni, hogy ezt a művet rögzítse. Nagyon komoly felelősség, merthogy talán a legszebb, számomra nagyon kedves darabnak ez idáig egyszerűen nincs minden szempontból kielégítő felvétele, igaz, koncertelőadásokkal sem nagyon kényeztettek idáig bennünket. Vajon milyen lesz majd az új CD?

Az például biztos, hogy a kórus sokkal jobb lesz, mint a régi összkiadáson hallható, és nem feltétlenül csak azért, mert az rettenetes volt. A Nemzeti Énekkar megnyugtatóan jó. Tudják is a darabot, és érett, egészséges hangon képesek megszólalni.

Nagy baj a szólistákkal sincs, habár talán ez az egyetlen pont, ahol a régi felvétel valószínűleg még sokáig verhetetlen marad.

Fekete Attila magas hangjai nem olyan fényesek, és talán a hangszíne sem olyan szép, mint Réti Józsefé volt, két dolgot azonban mindenképpen a javára lehet írni. Az egyik, hogy egyáltalán képes elénekelni ezt a gyilkosan nehéz szólamot. Azt hiszem, pillanatnyilag nincs túl sok versenytársa ebben a „szerepben”. A másik, hogy ha nem koncerten kell áténekelnie a masszív zenekari hangzást – és a stúdióban amúgy is lehet kissé segíteni az arányokon -, talán megnyugszik, és kevésbé fog kiabálni. Jó esélye van rá, hogy a felvételen még szebb, még meggyőzőbb legyen.

A bariton szerep is hálátlan feladat, viszont Massányi Viktor győzi az extrém magasságokat. A voce is szép, habár Faragó Andrásénál kevésbé súlyos, kevésbé meleg. Mindennel együtt, szerintem nem érdemes a valaha volt vokális aranykor fölött nosztalgiázni. A jelenlegi választék más, de az énekesek semmilyen diszkomfort érzést nem okoztak.

De a koncert második felében a zenekarral és Kocsissal sem volt különösebb bajom, habár a nyitó kórus tempója szintén elég gyorsra sikerült, sőt, egy ponton még tovább is gyorsult. Így Bartók egyértelmű utalása a Máté-passió nyitókórusának siciliano-lüktetésére elveszett, működésképtelenné vált, de körülbelül ez az egyetlen komoly hiba. Lelassítani, rácsodálkozni továbbra sem nagyon sikerült, de az átszellemült, nagy pillanatok megszülettek, és ahogy maga az átváltozás megtörtént, az a legszebb pillanat volt – számomra – a mű előadásainak történetében.

Ha a Cantata profana így kerül lemezre, akkor a mű eddigi legszebb felvétele lesz. De ezt tulajdonítsuk inkább a szokatlanul gyenge előzményeknek. Ez a társaság ennél sokkal többre is képes, kár lenne bennük hagyni.

2006. szeptember 26.
Zeneakadémia

Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
Ránki Dezső (zongora), Nagy Sándor (brácsa)
Fekete Attila, Massányi Viktor (ének)
Vez.: Kocsis Zoltán

KURTÁG: Brácsaverseny
BARTÓK: 2. zongoraverseny
BARTÓK: Cantata profana

– dni – [Dauner Nagy István]
(Café Momus, 2006. október 1.)