(…)
Másnap a Nemzeti Filharmonikusok Kocsissal régi korokba merengettek. A Bartók-centenárium idején Kocsis Zoltán Ránki Dezsővel többször is eljátszotta és lemezre is vette a Két kép című darabot kétzongorás átiratban.

A Két képből az első, a Virágzás viszonylag makacsul ellenállt a zongorának, és már akkor is gyanús volt, hogy Kocsisban az értékmentő és felfedező dolgozik. Van egy Bartók-mű, amelyet ő sokkal értékesebbnek érez annál, mint azt általában gondolják, és mivel akkoriban esély sem volt arra, hogy a Két kép megfelelő színvonalú előadásban hangozzék el, meg kellett írni az átiratot.
Ennyi év kellett hozzá, hogy a Nemzeti Filharmonikusok úgy adja elő a művet, hogy a Virágzás tényleg virágozzék, hogy meg lehessen hallani benne a Kékszakállút, és A falu táncában megszólaljon A fából faragott királyfi, de itt vagyunk, szerencsések, akik kivártuk ezt.

Bartók után elég nagy váltás, a fél zenekar kivonult, és csak a szellősen üldögélő maradék kísérte a Berlini Filharmonikusoknál alkalmazásban lévő, szépen trombitáló, de nem kifejezetten szólista lelkületű Velenczei Tamást, aztán a teljes elsöprés, Csajkovszkij 2. szimfóniája, a zenekar olyan formában, amilyenre nem is emlékszem, zengett, sistergett. A csellószólam dús volt és tartalmas, a hegedűsöknél még a legutolsó székben is csak úgy repkedtek a vonók, a harmadik tétel során még Kocsis is karmesteri táncra perdült, mi meg egymás nyakában a gyönyörűségtől, jeles napok, jeles éjek.

Fáy Miklós
(Népszabadság, 2008. január 15.)