Kivénhedt katonai trombita, mint Lehel kürtje, egy szabadkai járdán lelkét kilehelő zongora, operai szerelmi háromszög a nappaliban, sarkára álló margitszigeti korcsmárosné toronyzenés kivirágzása, miegyéb. Ezek a Nők Lapja Novella legutóbbi számának ajándékai a magyar irodalom klasszikusaitól. Füst Milántól, Csáth Gézától, Ottliktól, Krúdytól, Máraitól. Operai – tehát valós! – csábításról és az „éneklő ifjúságról”, más egyébről kortárs – szép lassan – klasszikusainktól. Czigány Lóránttól, Konrád Györgytől, másoktól.

Vasárnap délutáni ejtőzés közben lakklemezen(!) klasszikusokat hallgató, rozéfröccsöző és mindeközben nagy felismerésekre jutó ifjú kortársunktól ( Cserna Szabó ) ismerős, és eleddig ismeretlen íróktól zenei témájú, zenéhez kötődő, zenéről szóló, zenéből fogant novellái.

Efféléket olvasva a zene világában élő magamfajta férfiú lelkében öröm duzzad. Először is, mert ezek jó novellák. Na, persze, majd pont klasszikusainknak lett volna nehéz remekműveket alkotni!? ( Gondolom, erről azért mesélhetnének…) Ám – nem irodalmárként bátran állíthatom – a kortársak és legfőképp a többnyire – ez idáig – ismeretlen nevű fiatalok írásai is belecsörgedeznek abba nagy folyamba, aminek eredője Mikszáth, Krúdy, Kosztolányi hegyvonulatainál keresendő.

A legnagyobb öröm persze számomra az, hogy mindennapi kenyerem, a zene világáról szól e sok ihletett írás. Örülök, ha más is kóstolgatja e kenyeret. Egyrészt azért vagyok, hogy ez így legyen, másrészt van belőle bőven. Szép gesztus, ha az irodalom is ad a magáéból. E novellák számomra mazsolás kalácsok. Köszönet ezért a Nők Lapjának!

Kovács Géza

főigazgató