Engem igazán Abody Rita Szívdob c. írása fogott meg, azt éreztem igazi telitalálatnak a színvonal tekintetében elsőrangú munkák között. Nem pusztán azért, mert magam is egy kicsit érintett vagyok – hat éves koromtól küzdök a reumatikus lázzal és annak szövődményeivel, amelyek egy időben a szívemet sem kímélték – és ezért hasonló életkorban bármikor csereszabatos lehetnék a novellában szereplő csöppséggel; nem is azért, mert a muzsika mindenható erejébe vetett hitem pontosan megegyezik az íróéval, hanem, mert a szavakon túli művészetek talán legabsztraktabbjának megjelenését szavakkal érzékeltetni egyáltalán nem kisebb művészet. Meglehet, nagyregényre is alkalmas lenne a felvetett téma, ilyen formájában azonban olyan sűrítmény, amely – mint a népdal – egy élet legfontosabb eseményére fókuszálva a lényeget, a minden mást elhomályosítót ragadja meg láttató erővel; méltó folytatása Örkény Egyperceseinek.

Kocsis Zoltán

Zamárdi, 2010. június 28.

„Ötéves volt a kisfiuk, mikor egyszer állva hintázott a játszótéren, és leesett. Nagyon megütötte a hátát. Szívritmuszavara lett, amivel nem lehetett mit tenni, csak várni, hogy – szerencsés esetben – kinője. Ha az anya a kicsi mellkasára tette a fülét, hallotta, ahogy az aprócska szív minden harmadik-negyedik dobbanás után egy furcsa kis bakugrást kínál, elakad, nekiszalad. Rossz volt ezt hallani. Ott ültek a kisfiú ágyánál, a fiatal apa és ő, és rettegtek. Most az egyszer tehetetlenek voltak, hiába zenéltek, nem múlt el a baj…

 
A hét végén az apának koncertje volt a zenekarával, és az anya úgy döntött, elmegy a kisfiúval…Órákig dübörgött a zene és lüktetett a ritmus, rezonált a mellüregükben, zengett húsukban és csontjukban…Este, mikor már aludt a kisfiú, a fiatal nő odahajtotta fejét a mellkasára, és sokáig hallgatódzott. Hallgatta a pontosan, szépen, szabályosan dobogó – csillag-az-égen – szívet.”
 

/Abody Rita: Szívdob-részletek/