Ez történt


A május 24-i koncert elé…

2010. 05. 21.


Heinrich Schiff több évtizedes pályája során a világ szinte minden jelentős zenekarával és komoly fesztiválján fellépett.

 
1985-től egyre fontosabb számára a vezénylés. 1990-től többek között a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen, a Northern Sinfonia, a Stuttgarti Rádio Szimfonikus Zenekara és a Koppenhágai Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, illetve első vendégkarmestere, miközben vendégként is rendszeresen áll a világ nagy zenekarainak élén. Dirigensi repertoárja Haydntól és Beethoventől Lutoslawskiig a zeneirodalom széles területét öleli fel.

 

Joseph Haydn 1772-ben befejezett műve csak jóval később kapta alcímét; a zeneszerző e szimfónia lassú tételét jelölte meg végakaratában, hogy temetésekor e zene szóljon. Közelegve halála napjához – május 31. – ezzel a művével is tisztelgünk emléke előtt.
 
Anton Bruckner talán leggyakrabban játszott, a negyedik mellett a legsikerültebb szimfóniája a hetedik. Komoly sikert aratott Lipcsében, ahol Nikisch Arthur mutatta be a művet.

100 évesek vagyunk