Csak röviden utalnék arra a néhány hónapja lezajlott vitára, amely a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott Bartók CD-összkiadás kapcsán robbant ki.

Jómagam ugyanezeken a lapokon hangot adtam annak, hogy talán szerencsésebb – és izgalmasabb – lett volna a Fesztiválzenekar Alapítvány pályázatát elfogadni. Ez a pályázat – mint emlékszünk rá – egy sorozatba kívánta összegyűjteni a már meglévő referenciaértékű Bartók-felvételeket, úgy, hogy ezek egészüljenek ki jelenkori magyar előadók – mind a Nemzeti Filharmonikusok, mind a Fesztiválzenekar – új Bartók-interpretációival. Most azonban – tekintsük így – a vitán túlvagyunk, a döntés az lett, hogy Kocsis Zoltán művészeti irányításával készüljön el egy teljesen új felvételeket tartalmazó Bartók-összkiadás.

Az első CD a hetekben került a piacra. Kocsis a Nemzeti Filharmonikusok élén Bartók Kossuth szimfonikus költeményét és A fából faragott királyfit dirigálja.

Szögezzük le, a jeles karmester-zongorista s a Nemzeti Filharmonikusok is anyanyelvi fokon „beszélik” Bartók zenei nyelvét. Ezen túlmenően nem vitás, hogy Kocsis energikus keze alatt a Nemzeti Filharmonikusok kitűnő együttes lett.

Bartók fiatalkori, 1903-ban komponált Kossuth szimfóniája, mint köztudott, mind hangzásvilágában, mind szellemében magán viseli Richard Strauss hatását. Bartókra rendkívüli impresszióval volt az Imigyen szóla Zarathusztra budapesti bemutatója, s még inkább a Heldenleben (Hősi élet) szimfonikus költemény megismerése. Bartók a Hősi élettel szemben Kossuth alakjában a magyar szabadságharc valóságos hősét ábrázolja. A szimfóniájában hatalmas zenekari apparátust alkalmaz, s bár a mű merőben különbözik az érett Bartók-kompozícióktól, azt már itt is megmutatja, hogy mestere a hangszerelésnek. Kocsis pontosan ismeri a mű világát: főleg a Harcra fel!-ben s a gyászindulószerű részletekben robusztus zenei képeket fest (a szerző szándékának megfelelően), ugyanakkor megcsillogtatja a Nemzeti Filharmonikusok sokszínűségét, virtuóz képességeit. Kocsis előadása aláhúzza: mennyi művészi impresszió ötvöződik a Kossuth-szimfóniában. A Strauss-műveket idéző hangszerelés mellett karakterisztikusan formálja meg a Lisztre emlékeztető motívumokat, keresi az erős hatásokat. Azt hiszem, ez a Kossuth szimfónia-előadás mindent kihoz a fiatalkori műből.

A fából faragott királyfi – bár ez is kitűnő előadás – számomra már sokkal több problémát vet föl. Úgy érzem, a mű interpretálása túlzottan visszafogottra sikerült. Értem és érzem Kocsis szándékát, a bonyolult partitúra aggályosan pontos megszólaltatására, a részletek aprólékos kidolgozottságára, a mindenképp autentikus tolmácsolásra való törekvést. (Ne feledjük, 2007-ben megszámlálhatatlan előadás után is A fából faragott hiteles tolmácsolása roppant nehéz feladat. Emlékeztetünk: az 1917-es ősbemutatót a remek olasz vendégkarmester, Egisto Tango nem kevesebb mint harminc próba után vezényelte.) A maximális pontossággal így természetesen semmi baj nincs. Viszont az egész művet hallgatva úgy érezzük, talán e roppant gondosság „mellékhatásaként” az interpretáció bizonyos fokig merevre, hogy ne mondjam „akadémikusra” sikerült.

A legszebb pillanatok azok, amikor a dirigens önfeledtebb lesz, több szabadságot enged a szolgálatkész zenekarnak, csodálatosan színpompás zenei képet kapunk például akkor, amikor Bartók bámulatos természetmuzsikáját, a megelevenedő erdőt, a kiáradó patak képét látjuk.

Az új Bartók-összkiadás első CD-jéről a fent mondott részkifogásoktól függetlenül csak jót lehet mondani. Feltétlenül respektálnunk kell Kocsisnak azt a törekvését, hogy a műveket minden rárakódott sallangtól megszabadítsa, s a legnagyobb pontossággal a partitúrában foglaltakat szólaltassa meg. Hogy ez a törekvés helyenként a tolmácsolás túlzott visszafogottságát eredményezi, elfogadható ár azért, hogy nagyon tiszta, nagyon hiteles produkciót hallhatunk. Azonkívül ne feledjük, ez csak az első CD. Kocsisnak és a Nemzeti Filharmonikusoknak még bőven lesz alkalma a következő produkciókban bemutatni, hogy a pontosság megtartása mellett temperamentumban, szuggesztivitásban mit tud nyújtani.

Szász István
(Népszava, 2007. február 3.)