Május elején – Antal Mátyás vezényletével, Mácsai Pál narrátori közreműködésével – óriási sikerrel mutattuk be a Művészetek Palotájában Orbán György A csodafa című szimfonikus meséjét, melyet a zeneszerző zenekarunk felkérésére, Marianne Poncelet belga írónő meséjére komponált.
A Csimota Kiadó gondozásában, Takács Mari gyönyörű illusztrációival megjelent mesekönyv a hozzá tartozó CD-melléklettel – melyen a teljes zenemű mellett rövid magyarázatok is helyet kaptak – a június 5-én kezdődő Ünnepi Könyvhét egyik szenzációjának ígérkezik.
Június 8-án, vasárnap délután 2 órától az érdeklődők a Magyar Rádió Vörösmarty téri pódiumbeszélgetésén megismerkedhetnek többek között az erre az alkalomra Budapestre látogató belga írónővel és a könyv illusztrátorával, akik 3 órától dedikálják művüket a Csimota Kiadó pavilonjánál.