Ez történt


Japán után Kínában folytatódik a Nemzeti Filharmonikusok ázsiai turnéja

2016. 11. 03.


Sajtóközlemény

Tegnap este, Oszakában fejeződött be a Nemzeti Filharmonikusok Japán koncertturnéja. Október 22-én indultak, és összesen nyolc hangversenyt adtak Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével Japán leghíresebb, legnagyobb hangversenytermeiben. A koncertkörút óriási sikerrel indult. Október 25-én a tokiói Sumida Triphony Hallban léptek fel, ezt követően Chibában, Hiroshimában, Toyamában, Fukusimában adtak egy-egy hangversenyt. Október 30-án Shirakawában lépett színpadra a zenekar, a vadonatúj Shirakawa Cultural Hallban, amelyet a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyével avattak fel. A közönség kitörő, lelkes ovációval fogadta a produkciót. A körút október 31-én Tokióban folytatódott, onnan továbbutaztak Shizuokába, majd a sorozatot a mai napon a 2700 férőhelyes osakai Festival Hallban fejezték be. A helyszíneken a több ezer fős hangversenytermek zsúfolásig megteltek, a közönség mindenhol hatalmas üdvrivalgással köszönte meg az esti programot. Az együttes turnérepertoárjában Liszt és Dvořak művein kívül szerepelt még Berlioz Fantasztikus szimfóniája, Grieg zongoraversenye, Mendelssohn e-moll hegedűversenye, Kodály Galántai táncok című műve, valamint Brahms Magyar táncaiból egy csokorra való.

A Nemzeti Filharmonikusok Japán turnéit a Japan Arts ügynökség szervezi. Legutóbb 2014-ben jártak az országban, akkor szintén nyolc alkalommal adtak teltházas, ráadásokkal teli hangversenyeket.

A zenekar Shanghajban, Kínában folytatja turnéját, ahol Kovács János vezényletével november 6-án a Shanghai Culture Square Theatre színpadán mutatják be az október 7-én, Kocsis Zoltán vezényletével és óriási sikerrel előadott két Bartók művet, A kékszakállú herceg várát, valamint a Csodálatos mandarint. A produkció a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál keretében kerül előadásra, Káel Csaba rendezésében. Közreműködik Bretz Gábor, Szántó Andrea és a Pécsi Balett.

A zenekar következő sanghaji hangversenye november 7-én az Oriental Art Centerben lesz, melyen a Muzsikás Együttessel közösen lépnek színpadra magyar népzenével, valamint Dohnányi, Kodály és Bartók műveivel. Az október 15-én kezdődött egy hónapos sanghaji eseménysorozat, Ázsia legrangosabb és legnagyobb kulturális fesztiválja.

100 évesek vagyunk