Felix Mendelssohn (1809–1847) számos alkalommal merített inspirációt Goethe költészetéből, melyek közül talán a legjelentősebb Az első Walpurgis éj (Die erste Walpurgisnacht, op.60) című kantáta komponálása volt az azonos című ballada nyomán. A verset a költő 1799-ben írta és azt szerette volna, ha Zelter zenésíti meg. Erre azonban három évtizeden át várt hiába, majd az idős Zelter átadta a feladatot Mendelssohnnak.

Az is valószínű, hogy maga Goethe javasolta a kantáta komponálását az ifjúnak, amikor 1830-ban utoljára találkoztak. A munka előre haladásáról Mendelssohn a következő évben levélben számolt be a költőfejedelemnek, aki az 1833-as berlini bemutatót már nem érhette meg.
A ballada tematikája olyan pogány szertartásokkal és kísértetidézésekkel hozható kapcsolatba, amelyeknek a középkorban a német Harz hegység egyik csúcsa, a Brocken hegy volt a színhelye. A legendák szerint egykor itt tartották meg május 1-re virradó éjjel a Walpurgis éj telet búcsúztató és tavaszt köszöntő ősi szertartását. Az elnevezés a 8. századi angol szentre, Walburgára vezethető vissza, akitől az emberek a boszorkányok ellen reméltek védelmet.
Az énekes szólistákat, kórust és zenekart foglalkoztató, fél óránál valamivel tovább tartó kantáta nyitányból és kilenc, egybekomponált számból áll. Olyan, mint egy nagy, lendületes drámai jelenet, jól illene egy romantikus operába is. Története abba az időbe vezet, amikor az államvallássá tett kereszténységgel szemben a druidák még őrizték ősi hitüket, és titokban végezték a pogány rítusaikat.
A nyitány nagyobb része a tél viharainak bemutatása (a partitúrában ez áll: A rossz idő), melyet megszakít a druida vezér hívójelét jelképező kürt-fagott szóló. A nyitány második része az Átmenet a tavaszhoz feliratot viseli. Az első számban (Es lacht der Mai) a druidák a májust köszöntik, a fagy és a hó elmúltával felfelé igyekeznek a hegyre, hogy régi szent szokás szerint a Mindenek Atyját dicsőítsék. Egy idős asszony azonban (no.2 Konnt ihr so verwegen handeln) figyelmezteti a többieket: az erdő szélén a keresztények állnak lesben, és halál vár arra, akit a tiltott szertartáson érnek. Erre a druida pap felszólítja népét (no.3 Wer Opfer heut’ zu bringen scheut), hogy teljesítse a kötelességét, az őrök pedig figyelik az erdőt, hogy nem jön -e ellenség (no.4 Verteilt euch, wack’re Männer, hier). Úgy tartják távol a keresztényeket, hogy ördögi teremtményeknek öltöznek és megtévesztésül óriási zajt csapnak (no.5 Diese dumpfen Pfaffenchristen és no.6 Kommt mit Zacken und mit Gabeln), miközben a druida pap elkezdi az ünnepélyes szertartást (no.7 So weit gebracht, dass wir bei Nacht). A közeledő keresztények megijednek a pokoli teremtményektől (no.8 Hilf, ach hilf mir, Kriegsgeselle) és elmenekülnek. A druidák a tűz lángjaival megtisztítják és megerősítik hitüket (no.9 Die Flamme reinigt sich vom Rauch), és kantáta a fény dicsőítésével ér véget. (Gombos László)