Rachmaninov (1875-1945) Második szimfóniája 12 évvel az első után, 1907-ben született. Éppen akkor, mikor a szerző zongorista-, karmester- és zeneszerzői karrierjének csúcsán állt. Műveit a közönség később is sokra értékelte, a kritikusok ellenben éppen azt bírálták, ami a publikumot megfogta: szentimentalizmus, túlzott nosztalgia – ilyen címkéket ragasztottak rá, ezeket vetették a szemére.

Rachmaninov (1875-1945) Második szimfóniája 12 évvel az első után, 1907-ben született. Éppen akkor, mikor a szerző zongorista-, karmester- és zeneszerzői karrierjének csúcsán állt. Műveit a közönség később is sokra értékelte, a kritikusok ellenben éppen azt bírálták, ami a publikumot megfogta: szentimentalizmus, túlzott nosztalgia – ilyen címkéket ragasztottak rá, ezeket vetették a szemére. Ezt tették már a Második szimfónia esetében is.

Az áradó dallamokat, a hömpölygő érzelmeket a zenei kvalitás hiányaként értelmezték. Pedig ebben a műben Rachmaninov tökéletes motivikus összefüggés-rendszert dolgozott ki. Mind a négy tétel több szinten kapcsolódik egymáshoz, motivikusan elsősorban az első és a harmadik, valamint a második és a negyedik tétel, amely által a mottó-témával megvalósított egység kiegészül. Az első tételben a mottó-téma a lassú bevezetésben, az első gyors témában és a viharos kidolgozási részben jelenik meg. A második, dallamos téma a harmadik, lassú tételben visszatérő ritornellként él tovább, s itt válik Rachmaninov egyik legkiemelkedőbb pillanatává. Nem csupán a széles nyitódallam csúcspontja, hanem a klarinétdallam visszatérésében is csaknem minden ütemben megjelenik a hegedűkben, mint ellenpont.

Az energikus Scherzo első szakaszában az első téma a finálé kezdetén játszik majd fontos szerepet. Az ezt követő lírai második téma után egy, az első téma anyagából levezetett fugatós rész vezet a visszatéréshez. A mottó itt szakrális köntösben, a rézfúvókon hangzik el, közvetlenül a tétel vége előtt. A finálé ezt az ünnepi karaktert viszi tovább. Az első szakasz két témájának bemutatása után (a második tipikus rahmanyinovi „széles dallam”) a kidolgozási rész végül addig fokozódik, amíg csúcspontján egy hatalmas harangzúgásba nem torkollik. Mikor a „dallam” teljes pompájában visszatér, vele együtt megszólal az első téma az ellenpontban, a mottó liturgikus változata is a Scherzóból.