Szergej Rahmanyinov (1873-1943) élete jellegzetes 20. századi zeneszerzősors: a nemzetközi karriert építő komponista 1918-ban végleg elhagyta szülőföldjét, Koppenhágán keresztül Amerikába emigrált, majd halála előtt nem sokkal, 1943-ban megkapta az amerikai állampolgárságot is. Az 1918/19-es koncertszezonban mintegy 36 hangversenyen lépett fel, hol zeneszerzőként, hol karmesterként vagy zongoristaként.  Hangversenyeinek, lemezfelvételeinek és felkéréseinek száma, s ezzel együtt népszerűsége egyre nőtt, nosztalgikus érzelemvilága, széles dallamai magukkal ragadták a közönséget.

Az op. 12-es Capriccio bohémien még kiutazása előtt, 1894-ben keletkezett, fiatalkori szárnypróbálgatás. Ebben az évben a huszonegy éves szerző elnyerte élete első tanári állását a moszkvai Marinszkij leányintézetben. Tanárként az egész nyarat vidéken tölthette: szabadságának felét Kostromában, másik felét Ivanovkában, ahol egy Byron-verseken alapuló szimfonikus költeményen, a Don Juanon dolgozott. Ezt a kompozíciót Rahmanyinov végül félbehagyta, és újult erővel látott hozzá az egy-két évvel korábban zongoradarabnak képzelt, végül háromrészes zenekari darabbá alakított Capriccio bohémienhez. Az ifjú komponista szeme előtt saját bevallása szerint mindenekelőtt Rimszkij-Korszakov Capriccio espagnol és Csajkovszkij Capriccio italien című darabjainak példája lebegett. A dallamok a cigányfolklór és az orosz városi dalok anyagából valók, ezért is emlegetik a darabot jó néhány nyelven Capriccio cigány témákra címmel.