Leoncavallo (1857-1919) zenei jövőjét alapvetően befolyásoló esemény volt Mascagni Parasztbecsületének kirobbanó sikere. Ez idő tájt Leoncavallo éppen kudarcot vallott első operájával (I Medici) Ricordinál, a világhírű zeneműkiadónál. Ugyan az operát pont Ricordi biztatására fejezte be, de végül a kiadó nem tartott igényt a partitúrára. Érthető csalódottságából néhány évvel fiatalabb kortársának diadalmenete mozdította ki. Leoncavallo azonnal felmérte, hogy a Parasztbecsület követte a közönség ízlésének változását, az operapiacon újfajta keresletet teremtett, ami nagy lehetőségeket rejt magában, többek között a hírnév gyors megszerzését. Nem véletlenül vonnak azóta is párhuzamot Mascagni és Leoncavallo neve között, illetve játsszák egy műsoron műveiket: mindössze két évvel a Parasztbecsület bemutatója után, 1892. május 17-én, a milánói Dal Verme színházban egy új operának, a Bajazzóknak (Pagliacci) a premierjét tartották, és a siker ez alkalommal sem maradt el.

Leoncavallo operája minden elemében a verizmus talaján fogant, túlfűtött naturalizmusával egyben a stílus szélső határait is meghúzta. A cselekmény szálát itt is a szerelmi féltés mozgatja, csak a kétszintű kommunikáció, az igazi érzelmek és a commedia dell'arte karikírozott gesztusai sokkal összetettebb dramaturgiát eredményeznek. A könyörtelen valóság felmutatásának szándéka, már-már önnön visszájára fordulva, a hitelesség eszményét veszélyezteti, hiszen a színpadi komédiás játék és a valós élet szétválaszthatatlanul összekeverednek egymással, sőt egyes mozzanatokban helyet cserélnek. Ráadásul a természetesnek tekintett morális perspektíva is teljesen fordított. Míg az Otellóban például egyértelmű, hogy a gyilkossággal – függetlenül attól, hogy hamis vád alapján tette-e vagy sem – Otello végletesen lealacsonyítja magát, addig a Bajazzókban Canio a női hűtlenségtől megcsúfoltan – gondoljunk csak a színpadra menetele előtti monológjában „Ej, hát férfi vagy te? Nem, csak Bajazzo!” felkiáltására – mintha emberré nemesedne Nedda, majd Silvio leszúrásával.

Zenéjét tekintve a Bajazzók kapcsán találóan jegyezte meg Eduard Hanslick, a 19. század végének neves osztrák zenekritikusa, hogy Leoncavallo ugyan kevésbé eredeti, de jobb muzsikus, mint Mascagni. A Bajazzókat szerkezetében (például a nyitány végéhez szervesen kapcsolódó prológus, a drámai feszültség fokozása hangszeres közjátékkal az I. felvonás végén) és dramaturgiájában a Parasztbecsülethez nagyon hasonlóan alkotta meg Leoncavallo, de kifejezőbb, erőteljesebb hangszerelésének, eredetibb és kifinomultabb harmóniakezelésének köszönhetően műve az előképhez képest részleteiben kidolgozottabb.