I. Allegro maestoso

II. Romanze – Larghetto

III. Rondo – Vivace

Chopin több olyan művet is komponált, amely zenekarra és zongorára készült, de ezek közül csak kettőt nevezett zongoraversenynek, s ezek jelölése is félreértésre adhat okot. A keletkezés időrendjét tekintve az e-moll zongoraverseny a későbbi, Chopin az 1830-as év elején kezdte komponálni, és szeptemberben fejezte be. Kiadására 1833-ban került sor, bemutatására pedig még a komponálás évében, tehát 1830. október 11-én. (A ma másodikként sorszámozott, de valójában első, f-moll zongoraversenyt egy évvel korábban, 1829-ben írta, de ez a mű jócskán megkésve, csak 1836-ban jelent meg nyomtatásban 21-es opusszám alatt. Innen a felcserélt számozás.)

Már a művet indító zenekari bevezetés mérete nagyszabású zongoraversenyt ígér. Három fődallam is megszólal benne, lépten-nyomon virtuóz zongoratechnikai bravúrok kápráztatják el a hallgatót, de mindezt csak a háttérből támogatja a zenekar, nincs szó valódi párbeszédről, egyenrangú szereplőkről.

A lassú tétel leginkább a Mozart-zongoraversenyek lassú tételeinek atmoszféráját idézi fel, de Chopin saját noktürnvilágának hangjait is kihallhatjuk belőle. Konstancja Gładkowska énekesnőhöz fűzte ekkoriban Chopint szenvedélyes, plátói szerelem: a tétel merengő karakterei mögött felsejlik az imádott hölgy portréja.

A zárótétel az f-moll zongoraverseny finálé tételéhez hasonló módon a lengyel népzenéből meríti alapanyagának jelentős részét. Az e-moll zongoraverseny végét a páros ütemű krakowiak népi tánc alapozza meg, Chopin mégis kecses, nagyvilági „társalgási” nyelvet alakít belőle.