A 90-es évek elejétől nem túl sok zenei programot kínáltak a gyermekes családoknak, szerencsére ez a múlté. Már az egészen kicsiket is elvihetik a szülők olyan eseményekre, ahol a koruknak megfelelő dallamokkal, ritmusokkal, rigmusokkal, játékokkal ébreszthetik fel a mindenkiben benne rejlő zene utáni vágyat. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar második éve várja a Művészetek Palotája Fesztivál Színházába a nagyobbacska gyerekeket, a január 11-i két matiné-előadáson Mozart Varázsfuvola című operáját ismerhette meg a közönség.
A Zenevarázslat-bérlet második hangversenyeként megszólaltatott Mozart-mű igen jól sikerült vállalkozás volt. A több mit kétórás operából csak a legismertebb részletek hangzottak el, közöttük magyarázatokkal. Kovács Sándor vállalta a műsorvezető szerepét, nem könnyű gyerekeknek úgy elmagyarázni egy opera szüzséjét, hogy rövid is, tömör is legyen. Kovács Sándor, sárkányként berobbanva, majd földre terülve már megnyerte a gyerekek rokonszenvét, a felnőttek is bőven kaptak utalásokat az egykori politikai helyzetről, Sarastro kapcsán. Volt játék, a megfejtést Papageno madárkalitkájába kellett bedobni szünetben, a vetített állatok közül kellett hármat megnevezni, az egyik lehetett az elefánt. Magam a plüssnyulat nem ismertem föl, de a filmbeli Malackáról annak idején is megkérdeztem, milyen állat.
A szereplők hétköznapi ruhában jelentek meg, talán ez közelebb hozta a gyerekekhez az operát, a sok humor is – bár jócskán a felnőttek ízlését vette célba a műsorvezető (főtitkári típusok, valamint a központi bizottság a kommunizmus idején, a szext hangköz kis- és nagy volta, bár ezt Tamino illusztrálta is, a Képária elrontott kvart-, kvint-, majd végre a valódi nagy szext-lépésével, a nők többszöri – nem intellektuális képességeit célzó – emlegetése).
A rövidített nyitány (a három akkord előtt befejezték, majd Tamino jelent meg a színpadon) gyönyörűen szólt, a Nemzeti Filharmonikusok nem vették félvállról a dolgot. Pezsegtek a hegedűk, friss tempóban, gyönyörű hangszínekkel teremtették meg a hangulatot az operához Kocsis Zoltán vezényletével. Tamino szerepében Pataki Dánielt hallottuk, megbízhatóan, átlagosan énekelt, a magas hangokat forszírozta, az érzelmi töltet sem volt a csúcson. Hertelendy Rita a gonosz Éj királynőjét jelenítette meg, az első ária (Ó, csak ne félj…) tempója számára énekelhetetlenül gyors volt, a többi részlet sem győzött meg (a háromvonalas F hangok, majd a triolás rész a II. felvonás Pokoli lánggal… kezdetű áriájában). Papageno Haja Zsolt volt, a kissé habókos madarászt – némi beszédhibával – szerethetővé tette. Papagena szerepében Wagner Adriennt hallottuk. A három dáma, Fodor Beatrix, Várhelyi Éva, Gál Erika szerepe sajnos nem olyan súllyal szerepelt, mint az operában, itt nem ők vitték előre a cselekményt, mindenesetre szólamaik egybecsengtek, hangszínük is egymásra talált. Cserhalmi Ferenc Sarastrója még nem a tapasztalt, bölcs férfit mutatta, az énekes hangja szép, bár még nem dús, a szerepet szépen tolmácsolta.
Az opera keresztmetszetének énekeseit a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasai közül válogatták. Magasan kiemelkedett Sáfár Orsolya Pamina szerepében, érett, szépen megformált, érzelmileg is ábrázolt szerelmes lányt hallottunk, ráadásul az énekesnő színpadi megjelenése is nagyon kellemes. Érdemes meghallgatni más szerepekben is. Nagyon eltalálta Derecskei Zsolt Monostatos figuráját, a mitugrász, minden lépen kanál, nagyot akaró, majd bukott szerecsen volt a másik, minden szempontból jól megoldott figura az előadáson.
A Stúdió Kamarakórus (karigazgató: Strausz Kálmán) szerepe is csökkentett volt, némi intonációs bizonytalanságtól és erőltetett hangtól eltekintve – színesítették az előadást.
Sáfár Orsolya mellett az NFZ vitte a pálmát. Jó lenne egy klasszikus operát is hallani a közreműködésükkel, Kocsis vezényletével.
Van keresnivalója az operáknak is a gyerekekkel megismertetni szánt művek sorában. Az opera talán a legnehezebben befogadható műfaj, apró lépésekkel kell becserkésztetni a közönséggel. Így.
szabói
(Papiruszportál, 2009. január 17.)