A Ránki család a Nemzeti Filharmonikusokkal

Bartók és a bécsi klasszika két nagymesterének alkotásai köré szerveződött a Nemzeti Filharmonikusok bérleti koncertjének műsora. Az interneten is megtekinthető hangverseny különlegességét az is aláhúzta, hogy Mozart F-dúr, három zongorás koncertjét nemigen hallani, valamint Bartók Divertimentójában az első, második hegedű és a cselló szólamvezetői tisztét nem kisebb, nemzetközi szinten is jegyzett szólistái vállalták, mint Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Perényi Miklós. Hogy a családias légkörről se feledkezzünk meg, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás mellett a Ránki család is közreműködött, Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp játszotta a Mozart-versenymű egy-egy szólamát.

Bartók művei rendszeresen szerepelnek a Nemzeti Filharmonikusok műsorán, az új Bartók összkiadás lemezfelvételein dolgozik a zenekar és Kocsis Zoltán. A Divertimento – bár címe szerint egy kis könnyed zene, Bartók értelmezésében nem az. A klasszikus műfaj barokk elemeket rejt, a vonószenekari hangzás váltakozik a szólókkal, a concerto grosso példájára. Az 1939-ben mindössze tizenöt nap alatt, Paul Sacher felkérésére készült Divertimento előadása nagyszerű volt. Szilajság, helyenként keménység járta át különösen az első tételt, a ritmikai elemek hangsúlyozása karakteres volt, de nem túlzó, ahogy azt sok előadáson, felvételen halljuk, a bartóki elementáris (sokak szerint barbár) lendületet felnagyítva, és ezt tulajdonítva a fő ábrázolási módnak. Hiába, sok év eltelt, hogy játsszák Bartók műveit, de a rossz beidegződések és vélt hagyományok még élnek. Remélhetőleg a lemez-összkiadás árnyalja majd az előadói felfogásokat. A háromszakaszos lassú tétel gyönyörű, sejtelmes hangzása, puha pianói következetesen vezettek a drámai csúcspont felé, majd vezetett vissza az első rész panaszos-kromatikus dallamához. A harmadik tétel, Allegro assai vidámsága, tutti-szóló váltakozásai erőtől duzzadtak, a mű leggondtalanabb tétele humorral is színezett a pizzicatós résznek köszönhetően. Az előadás remek volt, különösen tetszettek az ellentétek kibontásai. A hangszínek – éles-puha, a hangerő indokolt, pillanat alatt és egységesen létrejövő változása a concerto grossók hangulatát hozta, a markáns-lágy karakterek festése a Divertimento szépségét emelte ki. A tételek összefüggései is érezhetőek voltak, az Allegro non troppo sokszor viharos képein át a Molto adagio lágyságán, majd felkiáltó/felsikoltó középrészén keresztül, a zárótétel szinte profán egyszerűségű (az előzményekhez képest mindenképp) témája hozza a megoldást. Kelemen Barnabás utolsó tételbeli szólóit igazán ízesen játszotta, nemkülönben Kokas Katalin és Perényi Miklós.

Mozart F-dúr három zongorás koncertje unikum a versenyművek sorában, nem sok ilyen művet ismer a zenetörténet, Bach is írt családi használatra. Mozart Antonia Lodron grófnőnek és két lányának komponálta a darabot, a zeneszerző maga is nagyon szerette versenyművét, nem is csodálom, hiszen a lassú tétele olyan, mint a csurgatott méz, világos, csordogáló. A színpadon a három zongora egymás mellett sorakozott, a Ránki család háttal ült a közönségnek. Előadásukból áradt a vitalitás, a szólók, kadenciák mívesen szóltak, a harmadik szólam inkább csak a harmóniai alátámasztásra korlátozódik, a kadenciákban sincs szerepe. A zenekari megoldások közül a középső tétel fafúvós állásai emelkedtek ki.

Bár azt gondoltam, hogy azért szól kissé visszhangosan a három zongora, mert nem a megszokott helyen volt, oldalt a közönségnek, rá kellett jönni, hogy valószínűleg a hangvetők beállítása volt átgondolatlan. Beethoven VIII., F-dúr szimfóniája is kissé visszhangzott, összemosódott a hangzás. A megszokottnál hajszállal gyorsabb első tétel vidámsága hangsúlyozta az életörömöt, a fafúvós részek szépen szóltak, a vonósok hangzása helyenként pontatlannak tűnt, az expozícióban a szűkített-akkordfelbontás összemosódott, ez talán a hangvetők miatt jobban feltűnt. A kidolgozási rész drámai erejét keveselltem. A második, híres-hírhedt Malzel-kánonból ismert dallamának kibontása a humort is láttatni engedte (a hatvannegyedek sisteregtek), a vidámság áradt a zenéből. A Menüett a ráérős, csak kicsit úrias paraszttáncot hozta, fantasztikus trióval, a kürtösöké az érdem. A záró tétel pezsgett, volt a vonósoknak dolguk, de állták a sarat. Kocsis Zoltán és zenekara ismét gazdagította a lelkünket.

2008. október 28., Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

szabói
(Papiruszportál, 2008. október 31.)