Veszprém – Mozart és Beethoven egy-egy műve csendült fel az ötödik Veszprémi Ünnepi Játékok szerdai nyitó programján, ahol a klasszikus zenéé volt a főszerep.

Nem akartunk az időjárásról írni, beszélni, mert ezt a témát olyan sokszor túltárgyaltuk már. De hiába: minden erről szól, az idén sem sikerült száraz nyarat kifogni. Ahogy Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató megnyitóbeszédében mondta, a fesztivál kapott már felkérést egy aszályos alföldi településről, rendezzék meg ott az ünnepi játékokat.

A Veszprém Aréna méltó helyszíne a koncerteknek, és bár egy klasszikus zenei estnek szokatlan közege, mégis elmondható: az aréna a lehető legjobban vizsgázott. A kettéosztott csarnokban a szervezők igyekeztek elegáns színpadot kialakítani, az akusztika is megfelelő. Az ülőkéket persze nem koncerthallgatásra tervezték, de amikor az ember belefeledkezik egy programba, észre sem veszi, milyen székeken üldögél.

Márpedig szerdán este ez történt, a belefeledkezést csak a darabok rövidsége gátolta. A koncert első felében Mozart Versenymű három zongorára című műve csendült fel Ránki Dezső és Klukon Edit zongoraművészek, valamint fiuk, Ránki Fülöp előadásában. A húszéves Mozart a darabot egy befolyásos salzburgi család tagjainak, Antonia Lodron grófnőnek és két leányának írta 1776-ban; a Lodron család palotája gyakran adott otthont zenei összejöveteleknek. Az első két zongorához képest a harmadik szólama jelentéktelenebb, a versenyt később Mozart átírta két zongorára. Ránkiék korábban már játszották mindkét változatot: kettesben a feleséggel és hármasban kisebbik fiukkal, a tizenhárom éves Fülöppel, akit zenetanárok szintén rendkívüli tehetségnek tartanak. Ahogy édesapja megfogalmazta, fiukat nem kényszerítik a zenei pályára, de zenész szülők mellett otthon adott volt Fülöp számára, hogy ő is a zongora mellé üljön. A veszprémi koncerten hárman vonultak, még a kottájukat is egyformán, egységesen tartva maguk előtt, majd a darabot is egymásra figyelve, tökéletesen adták elő. Mozart zenéje vidám, lendületes, könnyed, napsugaras, igazi nyári muzsika, amikor az ember elfelejti az esős időjárást, bánatát, borongós hangulatát. Csak örül és élvezi a gyönyörű zenét.

Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója hangneme miatt szerkesztette egymás mellé Mozart és Beethoven egy-egy F-dúr művét, a koncert második felében Beethoven VIII. szimfóniája csendült fel, melyet a szerző 1812-ben komponált, a szimfónia gondtalan hangulata a korabeli hallgatóságnál nem talált visszhangot. A kortársak úgy vélték, hiányzik belőle a mélység, a pátosz. Valóban: ez is egy lendületes, jókedvű, táncos darab, Beethoven szabadjára engedi humoros kedvét, ragyogó ötletei játékosan kergetik egymást. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar fellépése minden alkalommal garancia a sikerre, az együttes évtizedek óta magas színvonalú művészi teljesítményt nyújt. Hamar lett vége ennek a darabnak is, a lelkes közönség szinte alig akarta elhinni.

Tudták a koncert szervezői is, hogy rövid az esti program, ezért – Kocsis fogalmazása szerint, hogy ne kelljen visszafizetni a megvásárolt jegyeket – a zenekar ráadásként újra eljátszotta a legkevésbé sikerült második tételt. Szívesen hallgattuk volna még őket, mondta mindenki kifelé menet.

Balla Emőke

(Napló, 2008. július 25.)