Emléktáblát avattak a száz éve született Ferencsik János, kétszeres Kossuth-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház és az Állami Hangversenyzenekar egykori főzeneigazgatójának tiszteletére kedden Budapesten. A táblát annak az I. kerületi háznak a falán helyezték el, ahol 1917 és 1945 között élt a művész.

Krasznai János szobrász alkotását Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere (Fidesz) avatta fel, aki különlegesnek nevezte, hogy Ferencsik János emlékének megörökítését az ott élők, a család és a tisztelők kezdeményezték.

Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója Ferencsik Jánost Bartók Béla zenei végrendelete letéteményesének nevezte, akinek „hagyományőrző tevékenysége nélkül jóval nehezebb lett volna kultúránk újjáépítése, zenei életünk megszilárdítása, nemzetközi reputációnk visszahódítása”. Kiemelte, hogy az 1984-ben elhunyt Ferencsik János „fizikai léte elmúltával itt maradt közöttünk”. „Szelleme ma is él. Él, mert zenélése, a muzsikához való viszonya szervesen beépült zenei életünkbe” – mondta.

Kocsis Zoltán, aki a Ferencsik János által egykor irányított Állami Hangversenyzenekar utódjának, a Nemzeti Filharmonikusoknak a főzeneigazgatója, elődjével kapcsolatban rámutatott arra: a karmester a „keze nyomát kitörölhetetlenül rajta hagyta” azokon az együtteseken, amelyekkel hosszabb időn keresztül volt módja dolgozni. „Öröksége hatalmas, amit leginkább olyan zenekari művészek játéka hitelesít, akik koruknál fogva sohasem találkozhattak Ferencsik Jánossal” – mutatott rá.

Kocsis Zoltán kiemelte: a Nemzeti Filharmonikus Zenekarból már csak kevesen aktívak azok közül, akiket személyesen instruált Ferencsik János, de „csodálatosképpen” Bartók Concertója, vagy I. zenekari szvitje ma is úgy szól, mintha ő dirigálná.

„Ezt a hagyományt gondozni, tovább gyarapítani nagy felelősség. Az emléktábla felavatásával kőbe vésett jelét adjuk a mester iránti tiszteletről, de talán még ennél is fontosabb, hogy hagyatéka nem múzeumi ereklyeként, hanem az élő valóság szintjén lehessen jelen, mint mindennapi munkánk szerves része. Tehát ne csupán szavakkal, hanem tettekkel is fejezzük ki a halhatatlanságába vetett meggyőződésünket” – hangsúlyozta Kocsis Zoltán.

Meixner Mihály zenei szerkesztő személyes emlékein keresztül mutatta be Ferencsik Jánost, akit, mint mondta, karmesteri, zenei kvalitásai mellett művészi alázata tett óriássá.

Ferencsik János 1907. január 18-án született Budapesten. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében végezte zeneszerzés és orgona szakon. 1930-ban mutatkozott be karmesterként Rimszkij-Korszakov Seherezádé című balettjének bemutatóján.

1930-31-ben a bayreuthi fesztiválon Toscanini asszisztense volt. Ezt követően a Nemzeti Zenede tanáraként először énekeseket korrepetált, majd átvette a karmesterképzés vezetését. A művész 1932-től koncertezett a Székesfővárosi Zenekarral, több mint ezerszer dirigálta az együttest, illetve annak utódját, az Állami Hangversenyzenekart.

Ferencsik János 1945-ben a Rádiózenekar vezetője, 1952-ben az Állami Hangversenyzenekar, 1957-ben a budapesti operaház főzeneigazgatója lett. 1960 és 1967 között a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-igazgatója volt. Munkássága elismeréseként 1951-ben és 1961-ben Kossuth-díjat kapott.

(Stop, 2007. november 20.)