Az igen nehéznek ígérkező 2007-2008-as évad nyitó hangversenyét tartotta meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Kocsis Zoltán vezényletével és Alekszej Vologyin közreműködésével.

A Művészetek Palotájában elhangzott Bartók Béla II. szvitje, Beethoven III., c-moll zongoraversenye és Brahms I., szintén c-moll szimfóniája. A három zenei korszak egy-egy műve fényesen rávilágított a zenekar kvalitásaira, a karmester zenei elképzeléseire.

Bartók első „bartókos” műve még bőven tartalmazza a késői romantikusok zenei nyelvét, azonban már tudja, hogy ez az út nem folytatható. A népzenével való sorsdöntő találkozás azonban már megtörtént, és a zeneszerző dallamszerkesztésével ki is fejezi a vállalt stílusát. A II. szvitnek ötféle változata ismert, kétzongorás változata is van. Míg az I. szvit inkább operettjellegű, addig a II. a szerenád felé hajlik. A darabot indító hárfaakkordok, maga a hangszer használata későbbi műveiben csak igen indokolt esetben hallható, a rézfúvósok viszont a szvitben szinte alig kapnak szerepet. A második tétel már a groteszket ízlelgeti, a fúga szerkesztési módja is megjelenik. A harmadik tétel impresszionista vonásai mellett megfér a népi stílusú dallam, míg az utolsó az ötfokúságot és a kromatikát vonja be a zeneszerzői eszköztárba. A tetszetős szvit nagyszerűen szólt, emlékezetes az első tétel oboaszólója, a harmadik tétel két hegedűvel, csellóval előadott intim dallama, a tételkezdő basszusklarinét-szóló hihetetlen halk hangzása, a két hárfa és a fuvola játéka.

Beethoven III., c-moll zongoraversenye egyszerre utal visszafelé és mutat előre. A nagy lélegzetű témák, a dallamosság emeli Beethoven egyik legkedveltebb versenyművévé. A zenekar immár sokadszor bizonyította, hogy versenyművek tolmácsolásakor is kiválóan képes együttműködni. Soha nem magasodnak a szóló fölé, soha nem akarják a hangerővel túljátszani a szólistát, pontosan, világosan frazeálva játszanak. Persze Kocsis Zoltán pontosan tudja, mikor mit emeljen ki, hiszen ha valaki, akkor ő szólistaként is rengeteg tapasztalatot szerzett. A fiatal Alekszej Vologyin mély érzéssel, technikailag tökéletesen játszott. Különösen a halk részek tetszettek, a dallamívek szépen sorjáztak. Sajnos ráadást nem kaptunk.

Brahms I. szimfóniája 1876-ban készült el, nagy vívódások közepette. A súlyos lassú bevezető után – timpaniütésekkel veretessé tett, az egész zenekarra komponált, szinte letaglózó zenei szövet – a súlyos Allegro telepedik a hallgatóra, némi könnyedebb hangvételű részekkel. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ezt a komor, vaskos zenei anyagot úgy tudta tolmácsolni, hogy egy percig sem éreztük nyomasztónak, fülledtnek a zenét. A tempók – ha hajszállal is, de – gyorsabbak voltak a megszokottnál. A bevezetés gyönyörű, expresszív, éneklően fájdalmas vonóshangzása, az oboa szívbemarkoló szólója, a gyorsabb rész fejlesztése okozott nagyszerű pillanatokat. Nem volt erőszakos a sok-sok motívumismétlés a tétel első harmadában. A szelíd-csendes lassú tétel, melyet Kocsis a nemrég elhunyt Russell Johnson emlékére ajánlott – ő tervezte a Művészetek Palotája akusztikai rendszerét -, egyetlen lélegzetre hangzott el, áradt a dallam, a vonósok gazdag hangszínével, a telt pianókkal. A harmadik tételt két és fél ütem után újra kellett kezdeni a klarinétszóló dupla tempója miatt, de ez másodpercek alatt zajlott le. A negyedik tétel egyre gyorsuló pizzicatói, majd a kibomló dallam sürgetése, a pasztorális kürt, majd fuvolaszóló nagyszerűen készítette elő a harsonák reneszánsz jellegű, himnikus zenei anyagát, melyből egyenesen következett a kétperiódusnyi anyag, mely miatt Brahms első szimfóniáját a beethoveni örökség folytatásának tartják. A nagyszabású tétel folytatása, az egyszerű, pátosszal teli dallam többszöri megszólalása mindig más hangszer-összeállításban melengette a lelket. Erre a tételre is a jellemző volt a következetes, egyetlen módon megvalósítható dinamikai és gyorsítási-lassítási folyamat, az egymásból eredő és érkező motívumok, nagyobb ívek egységbe kovácsolása.

A koncertet – először a zenekartól, később az NFZ többi koncertjét is közvetítik – a classicLive honlapján is meghallgathatják-megnézhetik az érdeklődők, higgyék el, érdemes!

Lehotka Ildikó
(Papiruszportál, 2007. október 3.)