Ez történt


Az NFZ koncertmestere a Világzenekarban

2006. 06. 20.


Koppándi Jenő, zenekarunk egyik koncertmestere, valamint Bogáti László, a Rádiózenekar brácsása képviseli Magyarországot a Világzenekar (World Philharmonic Orchestra – WPO) franciaországi hangversenyein.



Az 1985-ben, 53 ország részvételével létrehozott, s ma már 80 ország muzsikusaiból álló WPO-t ebben az évben, „A zene ünnepe” 25 éves évfordulóján, Franciaország látja vendégül, ahol az együttes három koncertet ad: június 21-én, A zene ünnepén Párizsban, az Invalidusok udvarán, 23-án Reims-ben, a Saint  Rémi Bazilikában, a „Zenei kószálások” elnevezésű fesztivál nyitóeseményén, 24-én pedig ismét Párizsban, az Invalidusok Szent Lajos Katedrálisában lépnek föl, egy japán karmester, a Kobei Operaház zeneigazgatója, Yutaka Sado vezényletével.


A harmadik hangversenyen jelen lesz az az öt, 6 és 12 év közötti tehetséges gyermek is (1-1 indiai, romániai, thaiföldi, tunéziai és venezuelai), akiknek zenei tanulmányait, fejlődését a WPO három éven keresztül évi tízezer eurós ösztöndíjjal és egy-egy hangszerrel támogatja. Koppándi Jenő Párizsból Japánba repül, ahol csatlakozik a háromhetes turnéját most megkezdő NFZ-hez.


Koppándi lesz egyébként július 22-én idei első martonvásári hangversenyünk szólistája Beethoven D-dúr hegedűversenyében, a közelmúltban pedig Kocsis Zoltán születésnapi jótékonysági koncertjén hallhattuk Mozart egyik hegedűversenyének szólsitájaként.

100 évesek vagyunk