2013. május 24-én és 25-én újra megrendezésre került a Nagy Hangszerválasztó, amin több százan érdeklődtek a hangszerek és a komolyzene iránt. Számunkra ez a rendezvény remek lehetőséget teremtett egyik legfontosabb célközönségünkkel, az ifjúsággal való találkozásra, hiszen munkánkban kiemelt szerepet kap a zene iránti igény felébresztése, a zenei nevelés.
Az idei rendezvényen igen kegyes volt hozzánk az időjárás, kellemes, napos időben vártuk a Nagy Hangszerválasztóra érkező gyerekeket és felnőtteket. Az esemény a több éve, nagy népszerűségnek örvendő Nagy Sportágválasztó társrendezvényeként került megrendezésre, ezért itt alkalmunk van olyan látogatókkal is találkozni, akik talán most ismerkednek először a komolyzenével illetve a zenekarban használatos hangszerekkel. Idén az érdeklődőknek Szentpáli Roland tubaművész segítségével lehetőségük volt kipróbálni a tubát, míg a fagott rejtelmeibe Tamás Sándor kalauzolt. Két hegedűművésszel, Sárosi Péterrel és Szabó Krisztinával is találkozhattak az látogatók. A csellót Harangozó Sándor és Fazekas Beatrix művészeink mutatták be, míg Szabó Anita fuvolaművész a hangszercsalád kisebb és nagyobb tagjaival ismertette meg a gyerekeket. Samu András pedig a zenekarra kevésbé jellemző, de igen nagy népszerűségnek örvendő gitár kipróbálásában segített. Maruzsa Tibor kürtművészünk maga is meglepődött, amikor egy négyéves kislánynak úgy sikerült megfújni a hangszert, mintha mindig is ezt gyakorolta volna.
Hogy otthon se maradjon senki hangszer nélkül, a gyerekek több féle hangszerszámot is készíthettek. Amíg a gyerekek a hangszerekkel ismerkedtek vagy kézművesedtek, szüleik zenei kvízt oldhattak meg és tájékozódhattak a Nemzeti Filharmonikusok programjairól.