Csajkovszkij A diótörő című, karácsonykor igencsak aktuális balettjét mutatták be a Művészetek Palotájában, a Kolibri Színház és a Kocsis Zoltán által vezényelt Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével. Nem először bizonyosodott be, hogy a bábok fölöttébb muzikálisak.

Rákapott a bábjáték ízére a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és karmestere, Kocsis Zoltán. Először csak a Budapest Bábszínház világot járt produkcióit irigyelték el, és csábították át jóval nagyobb színpadra, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermébe. Így már nem felvételről szólt a zene -ahogy megszámlálhatatlan előadáson történt – A fából faragott királyfi, a Petruska, a Diótörő bábelőadásához. A nemzeti filharmonikusok máshoz szokott művészei a kétszeres Kossuth-díjas dirigenssel együtt önfeláldozóan levonultak a zenekari árokba, és hozzáigazodtak a klasszikussá nemesedett produkciókhoz, Szőnyi Kató rendezéséhez, Szilágyi Dezső adaptációjához, Bródy Vera, Koós Iván bábjaihoz, díszleteihez.

Kicsit a hosszú évtizedek óta műsoron lévő produkciókat is hozzáigazították a dirigens kívánalmaihoz, hiszen azonkívül, hogy a színészeknek az ő tempóihoz kellett igazodniuk a megszokott, magnóról elhangzó muzsika helyett, ki is kellett valamelyest egészíteniük a produkciót, mert Kocsis ragaszkodott hozzá, hogy a teljes művek megszólaljanak. Különös módon, még a pöttömnyi bábok is – melyek igencsak élettel telítődtek – megállták a helyüket a hatalmas légtérben, és nem pusztán illusztrációivá váltak a zenének, hanem szinte összeolvadtak vele.

Most viszont a karácsony este játszódó A diótörőből egy olyan bábos produkció jött létre, ami direkt a Művészetek Palotájába készült, a Kolibri Színház és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar összefogásával. Így jobban lehetett alkalmazkodni a hatalmas színpadhoz. Messziről is látványos óriásbábok is készültek. De nem kell nélkülözni – a későbbi előadásokon sem – az egészen kicsiket sem, a mese szerint szabad fantáziával, rafinált módon lehet játszani a méretekkel, hiszen az orgonaülés fölé, 3D animáció segítségével kivetítik az eseményeket, nem feltétlenül egy az egyben, hanem kicsit megbolondítva, egymásra kopírozva a történteket, álomszerűen szellemképesen, akár vibrálva, vagy éppen a színpaditól eltérő háttérrel.

Bár olvasható volt, hogy menetközben a produkcióra fordítható összeg, manapság egyáltalán nem meglepő módon, és nem is mesébe illően, megfeleződött, de Orosz Klaudia díszlet, jelmez és bábtervező szokása szerint most is brillírozott, ami az esetében soha nem üres csillogást jelent. Nézzük meg például diótörő és az egérkirály párviadalát. Számtalan katonát és egeret formázó statiszta, egy egész siserehad szokott tobzódni benne. Orosz megoldja ezt két hatalmas palásttal, az egyik a címszereplőn van, rajta temérdek katona, a másik az egérkirályon, naná, hogy rengeteg egérrel. Végtelenül hosszúra nyúlik ez a palást, és csak annyi statisztára van szükség, amennyi megtartja, együtt mozog vele. Arról már nem is beszélve, hogy ez a végtelenített ruhadarab paravánként is szolgálhat, előbukkanhatnak mögüle figurák, akár egerek is. Minden átlényegülhet, alakot válthat, más méretben jelenhet meg. Legtöbbször látjuk is, mit hogyan mozgatnak a színészek, nem titkok vannak, Novák János az előadással azt hirdeti, hogy a varázslat szabadjára engedett képzelőerővel, ügyességgel, tehetséggel létrehozható.

Nem megy minden kellő kigyakorlottsággal, tökéletes pontossággal, virtuóz módon, ahogy ezt a Budapest Bábszínház produkciójában már a többedik színészgeneráció csinálja a kiemelt hosszúságú próbaidővel létrejött előadásban. De Novák verziójának is – a színpadi adaptáció kidolgozásában segítségére volt Török Ágnes és Szívós Károly – lendülete, sőt gyakran sodrása van. Igaz, akadnak olyan pontok, amelyek még alaposabb kidolgozásra várnak, például a Rózsakeringőre valószínűleg nem maradt már idő, hosszasan, szinte ugyanúgy lengedeznek a virágok, ez fárasztóan monoton.

De érezhetően egymásra talált a zenekar és a társulat, Kocsis nem diktál idegesen gyors tempókat, ami korábban ilyen esetekben előfordult, kibontja Csajkovszkij utolsó balettjének lelkesítő szépségét, és például a hópelyhek tánca, melyben ebben az esetben bumfordian kedves hóemberek lengedeznek a légben, bensőségesen elragadóvá sikeredik a Bubnó Tamás által vezetett Budapesti Énekes Iskola Kórusának hathatós közreműködésével.

Az nem állítható, hogy kiugró színészi teljesítményeket látunk, Megyes Melinda, Mészáros Tamás, Bodnár Zoltán, Tisza Bea, Sallai Virág, Gazdag László, Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs, Mult István és a stúdiósok, kemény munkán alapuló, örömmel teli összjátékban vesznek részt. A bábok pedig muzikálisak. Érdemes folytatni a már beváltnak mondható sorozatot és mind gyakrabban felléptetni őket a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.

Bóta Gábor