Liszt Ferenc oratóriumát egyházi témájú „koncertoperának” is nevezik. A ritkán hallható nagyszabású alkotást a zeneszerző 1856-ban kezdte el komponálni, Otto Roquette költő szövegkönyvére, de csak 1862-ben, római évei alatt fejezte be. Bár német nyelvű műről van szó, a zeneszerző témaválasztásában – a vallásos lelkület mellett – Magyarországhoz fűződő bensőséges viszonya is szerepet játszott, hiszen a kétrészes oratórium II. András magyar király 1207-ben született lánya életének eseményeit dolgozza fel hat képben. (Erzsébetet négyéves korában IV. Lajos türingiai őrgróf jegyezte el, de önként vállalt nélkülözésben és szenvedésben a szegények felkarolását tekintette küldetésének. Áldásos tevékenységét csodák sorozata kísérte, melyek közül leghíresebb a rózsacsoda – Liszt Ferenc izgalmas megzenésítésből ezt is megismerhetjük. Erzsébetet korai halála után négy évvel, 1235-ben szentté avatták.) A zeneszerzőt többek közt Moritz von Schwind, osztrák festő hat freskója ihlette a mű megírására, amelyeket 1855-ben helyeztek el a türingiai királyok történelmi székhelyén, Wartburg várában. A mintegy három óra időtartamú, kórusra, szólistákra, vegyes- és gyermekkarra, valamint harmóniummal, orgonával és haranggal kibővített zenekarra írt oratórium öt, vezérmotívumként vissza-visszatérő zenei témán alapul: gregorián ének, a zeneszerző által magyarnak vélt népdal, egy 1695-ben nagyszombati gyűjteményből való egyházi népének („Szent Örzsébet asszony…”), zarándokének, valamint keresztet szimbolizáló háromhangos motívum. A mű először 1865. augusztus 15-én hangzott fel a pesti Vigadóban, Ábrányi Kornél magyar fordításában. Az eseményt megörökítő híres metszeten Liszt abbé papi ruhában látható a karmesteri pulpituson. A Szent Erzsébet legendája előadása a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a magyarországi Liszt-év egyik csúcspontjának ígérkezik.