A kóruséneklés a kezdetektől fogva alapköve a nyugati zenének. Évszázadokon át dicsőítette kórusok felzengő hangja Istent, a császárt vagy a királyt templomokban és koncerttermekben.
Ma Magyarországon a kóruséneklés fő letéteményese a Nemzeti Énekkar. Az Énekkar a héten két hangversenyt is ad, melyeken a nyugati zene két alappillére, Beethoven és Bach zenéjét adja elő.
Július 17-én szombaton egészében előadják Beethoven kísérőzenéjét Kotzebue István királyról szóló darabjához (op. 117). A Nemzeti Énekkart és a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Kocsis Zoltán vezényli.
Az este hétkor kezdődő hangverseny helyszíne a martonvásári Beethoven-park lesz. Itt volt egykoron a Brunszvik-család otthona, ahova nyári pihenésre Beethoven is rendszeresen ellátogatott a XIX. század elején.
Martonvásár kb. 30 km-re van Budapest belvárosától, az M7 autópályán közelíthető meg a Balaton felé menve.
Beethoven 1811-ben, megrendelésre és sietve írta meg az István királyt, mégpedig a pesti új császári színház megnyitására, amely jelentős esemény volt a nemzet történetében.
Kotzebue darabjának hőse névleg ugyan Magyarország alapítója, István király, de meglehetősen átlátszó a szerző szándéka, hogy Ferenc osztrák császárt dicsőítse.
A mű, amelyben nyitány, férfi-, női- és vegyeskar, induló és zenés színjáték egyaránt van, nem tartható Beethoven ezen alkotói periódusa gyöngyszemének (éppen az István király után írta a VII. és a VIII. szimfóniát), de kétségtelen, hogy gazdagítja a zeneszerző ezen alkotói időszakáról alkotott képünket.
Megkérdőjelezhetetlen viszont Bach monumentális h-moll miséjének értéke. A művet a Nemzeti Énekkar a Weiner-Szász Kamarazenekarral adja elő a történelmi Mátyás-templomban, a Várban, holnap (július 16. péntek) este 8-kor.
Antal Mátyás vezényel.
A Beethoven-műtől eltérően nem tudunk semmit arról, hogyan keletkezett Bach e hatalmas alkotása. Tény, hogy a mű egyes részeit nem lehetett volna előadni a lutheránus liturgia keretében.
A h-moll mise ökumenikus tanúsága Bach lélekből fakadó keresztény hitének. A zeneszerző összefoglalását adja a műben annak a számtalan zeneszerzési technikának, melyeket élete során tökélyre fejlesztett.
Nem is férhet kétség ahhoz, hogy a Mise az egyik legszebb és legihletettebb kórusmű a világon, és az is biztos, hogy e művészi kihívásnak legjobban a Nemzeti Énekkar képes megfelelni.
Tudnivalók:
Bach: h-moll mise
Nemzeti Énekkar, Weiner-Szász Kamarazenekar, Antal
Szombat, július 16., 20 óra
Mátyás-templom
Beethoven: István király, op. 117,
Házavatás-nyitány
Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar, Kocsis
Szombat, július 17., 19 óra
Beethoven-park, Martonvásár
Kevin Shopland
(The Budapest Sun, 2004. július 15.)