Az évad kezdetén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar is megválasztotta tagjai közül Az év hangszeres művészét és Az év énekesét.
Az előbbi címet Zempléni Tamás kürtművész, szólamvezető nyerte el, míg a kórus a basszus szólam tagjának, Ladjánszki Lászlónak szavazta meg a kitüntető elismerést. Zempléni Tamásnak az NFZ október 1-jei zeneakadémiai koncertjén adták át a díjat az együttes vezetői, Ladjánszki László viszont aznap a Nemzeti Énekkarral Győrben lépett fel, ezért ő a Nemzeti Filharmonikusok következő budapesti hangversenyén, november 11-én veheti át ünnepélyes keretek között a díjjal járó oklevelet.