Merész, komplementer – két jelző, amely a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Sands Centre-beli koncertjének műsorát jellemzi.

A Kocsis Zoltán karmester vezette zenekar elhozta a carlisle-i közönségnek egyrészt George Benjamin kortárs angol zeneszerző Sudden time című darabját. Az altfuvolák négyese néhol egészen álomszerű hatásokat ért el, de megcsodáltuk a tablajátékos kezének ügyességét is (a tabla Észak-Indiából származó kisebbfajta dob).
Rahmanyinov Öt dalának átiratát a karmester készítette.  A nagy orosz romantikus költők verseire írt dalokat lenyűgözően előadó Fekete Attila hangját a carlisle-i közönség egészen biztosan szívesen meghallgatná máskor is.

Kétségkívül kihallható a B-dúr zongoraversenyből (K. 595), hogy Mozartot rövid élete alkonyán súlyos előérzet gyötörte.  Kocsis Zoltán, aki a zongora mellől vezényelte a zenekart, a súlyos hangulatot olyan jó érzékkel és művészi leleménnyel ellensúlyozta, hogy az Mozartot is felvidította volna. A második, larghetto tétel a hang illékonyságát foglalta keretbe, Kocsis a témát csak jobb kézzel játszotta. 

Dvořák IX., e-moll szimfóniáját Sir Thomas Beecham biztosan a „cukormáz”-kategóriába sorolná. Igaz, ami igaz, a sokak kedvencének számító második, largo tétel (benne a disz-hangnembe váltás) szirupos is tud lenni – no de ma este egyáltalán nem volt az.  A IX. szimfónia sosem válik érdektelenné, mert Dvořák végig a szlávos zenei nyelvet használja, még az amerikai életérzést igenlő kitérők ellenére és után is.  A zenekar egyértelmű interpretációban tárta elénk az Új világot.
És kívánhatunk-e kellemesebbet, mint hogy a ráadásban hallott Magyar tánc hangjai visszhangozzanak fejünkben, míg a Sands Centre parkolójában baktatunk autónk felé? (Carlisle, The Sands Centre, 2003. november 14.)

Arthur C. Williams
(Cumberland News)