BEETHOVEN: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125
Pasztircsák Polina szoprán
Meláth Andrea alt
Lucian Corchis tenor
Fried Péter basszus
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Beethoven 9. szimfóniája 1824-ben készült el, azaz 2024-ben éppen kétszáz éves. Nemcsak szerzőjének egyik legjelentősebb kompozíciója, életművének betetőzése, hanem az európai klasszikus zene egyik legismertebb alkotása. A nyugati zenetörténetben elsőként itt szerepel egy szimfóniában – az eredendően instrumentális műfajban – énekhang: Beethoven az utolsó tételében Friedrich Schiller „Óda az Örömhöz” című versét zenésítette meg, így a szimfonikus zenekarhoz kórus és vokális szólisták is társulnak. A mű a testvériség és az emberiség egységének eszméjét hirdeti, így a béke és a szabadság szimbólumává vált. Az elmúlt két évszázadban számos fontos történelmi pillanatban hangzott fel (többek között a berlini fal lebontásakor); ezúttal a legújabb muzsikus generáció előadásában hallhatjuk.
A koncertet Takács-Nagy Gábor Kossuth-díjas hegedűművész és karmester vezényli.
Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont