Az elmúlt hét végén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei a hosszú kihagyás után ismét felkeresték, azt a bizonyos, nagyon szeretett VI. emeleti próbatermet a Művészetek Palotájában, amely már oly sok élményt adott nekik. Próbatermi vendégségeket tartottunk – ám ezúttal Önök, a Közönség nélkül. De ott volt a kamera és egy profi videós csapat, akik rögzítették az elhangzott és Önöknek szánt muzsikálást. Boldog és örömteli zenélés volt, olyan, amilyet nagyszüleink meséltek, amikor a front elvonulása után újra összeülhetett a vész előtti vonósnégyes, kamaraegyüttes, zenekar, énekkar.
A műsor pontosan ugyanúgy készült, mint korábban, ebben ismét művészeink kimeríthetetlen tárházából merítettünk. A preklasszikus szerzőktől egészen a kortársakig terjed a műsor. Egyetlen megkötés volt, az is csak a lassan oldódó karantén miatt: egyik produkció létszáma sem haladhatta meg a tíz főt.
Összesen nyolc, kb. 45 perces videót sikerült rögzítenie a három nap alatt az önkéntes akcióban részt vevő 110 művészünknek. 362 perc nettó zene, ezt nyújtjuk Önöknek június 18-tól minden csütörtök este fél nyolctól.
A mielőbbi viszontlátás reményében szeretettel várjuk Önöket Facebook-oldalunkon és honlapunkon minden csütörtök este.
LEGYENEK PRÓBATERMI e-VENDÉGEINK!
Molnár Zsuzsanna, Sárosi Péter hegedű / Bajner Zsuzsanna cselló / Zsákai Tibor nagybőgő
Dóri Eszter Zita, Boros Sándor, Borka Ákos ének / Szabó Krisztina hegedű / Lantos Szilvia cselló / Bizják Dóra zongora
Papp Dániel, Dúlfalvy Éva hegedű / Kertész Sándor brácsa / Deák György cselló
Szabó Anita, Móré Irén fuvola
Kócziás Ferenc, Stürzenbaum Róbert, Kácsik Jenő, Galla Ákos harsona
Horváth Béla, Budai Edit oboa / Tönköly József, Salamon György klarinét / Gál László, Farkas Ferenc kürt / Szalai Edina, Szabó Zsolt fagott / Zsákai Tibor nagybőgő