Pászti bérlet 4.
Művészek sokszor megjárják a politikával. Eisenstein, a híres szovjet filmrendező például biztos volt benne, hogy Alekszandr Nyevszkij című filmjében (amelyet a magyar közönség Jégmezők lovagja címmel ismert meg) a hatalom nem talál semmi kivetnivalót. Elvégre hazafiságról szól a film, a csúd-tavi „jégcsatáról”, amelyben Alekszandr Nyevszkij novgorodi fejedelem 1242-ben legyőzte a Német Lovagrend seregeit. Csak hát alighogy elkészült a film, jött a Molotov–Ribbentrop paktum. Hirtelen Wagner-zene szólt a Nagy Színházban, a filmet pedig betiltották. Aztán újabb fordulat a politikában, a film újra előkerül, remekműnek minősíttetik. A zeneszerző is örülhet az aggodalom hónapjai után. Szergej Prokofjev nagyszabású kantátát teremt saját filmzenéjéből, s lám, ennek is sikere lesz. Amíg Prokofjevet újra meg nem támadják a Párt erre hivatott emberei.
Csajkovszkij kétségkívül jobban járt. 1812-nyitánya a Marseillaise-paródiával orosz földön sikeres volt, s majdnem az is maradt. Azért csak majdnem, mert egy időben a cárhoz kötődő dallamot az elvtársak nem szerették. És nyilván nem szerették a Moszkva-kantátát sem. Nagyon hazafias darab, megrendelésre készült, III. Sándor cár trónra lépésének alkalmára, 1883-ban. Magától értetődik, hogy emlegetni sem volt szabad a nagy Szovjetunióban. De ezt az időt Csajkovszkij már nem érte meg – szerencséjére.