Francis Poulenc 1958-ban komponálta harmadik, egyben utolsó operáját, a 40 perces, egyfelvonásos Az emberi hang című tragédie lyrique-et. A szövegkönyvet Jean Cocteau ugyanilyen című monodrámája (1928) alapján írta Cocteau, Poulenc és a főszerepet elsőként megformáló énekesnő, Denise Duval, aki nemcsak a librettó, de a zene kialakításán is együttműködött a zeneszerzővel. Poulenc nagyon óvatosan nyúlt hozzá Cocteau művéhez, főleg a nő és a férfi kapcsolatára fókuszált a librettóban. A mű ősbemutatójára 1959. február 6-án, a párizsi Opéra-Comique-ban került sor, Jean Cocteau volt a rendező, és ő tervezte a jelmezeket és a díszleteket is.

A La voix humaine-nek egyetlen – név nélküli – női főszereplője van, aki a darab egész időtartama alatt telefonál. Olyan monológról van szó tehát, amely a telefon által mégis párbeszéddé válik, a vonal túlsó végén ott van a férfi, akivel ekkor beszél utoljára. A nő várja szerelmének hívását. Két téves kapcsolás után végre a férfi jelentkezik be, aki elhagyta őt. Hosszú beszélgetésük során a nő hol tárgyilagos, hol szenvedélyes, hol nosztalgikusan visszaemlékszik az egykori boldogságra, hol pedig szinte brutálisan őszinte. Végül felfedi, hogy altatót vett be, s már nem is lehet rajta segíteni.

Az opera zenéje többnyire  komor hangvételű, de a főszereplő szenvedélyét tükrözve igen szélsőséges is egyben. Az operát időtartama, kevés szereplője és a dráma intimitása okán is gyakran A kékszakállú herceg várával egy este játsszák.