Életem egyik legnagyobb álma vált valóra, mikor a Nemzeti Énekkar tagja lettem. Rengeteg munka, kitartás, öröm, kudarc, újrakezdés, tanulás, felismerés és befogadás áll a hosszú út mögött, amely idáig elvezetett. De rá kellett jönnöm, hogy ez a hely valójában nemcsak egy út vége, hanem egy másik kezdete is: kollégáim tudása, zeneisége, rendkívüli egyénisége, humora és embersége folyton arra sarkall, hogy tovább fejlődjem. Az együtt lélegzés és rezgés, a zeneművek formálása és átélése mindennap Friedrich Nietzsche állítását juttatja eszembe: „Zene nélkül az élet tévedés volna”.
Hogy a zene meghatározza majd az egész életemet, valahol az olaszliszkai általános iskola 2. osztályában kezdődhetett. Séra Ferencné, az énektanárnőm kérdezett tőlünk valamit, amire én heves lelkesedéssel, jelentkezés nélkül bevágtam a háta mögül a választ. Megfordult, rám nézett, és ezt mondta: – Mondd meg édesanyádnak, hogy írassanak be zeneiskolába!
Hazamentem, megmondtam. A következő tanévben már zeneiskolás lettem, és onnantól kezdve nem volt megállás. Szolfézs, furulya, zongora, végül klarinét. A diplomámat is klarinét szakon szereztem tanári és kamaraművészi minősítésben.
Már főiskolás éveim alatt is tanítottam klarinétot több zeneiskolában, illetve különböző szimfonikus zenekarokban volt szerencsém játszani, de még mindig maradt egy kiaknázatlan terület, amely foglakoztatott. Az éneklés.
Persze a hangszertanulás mellett mindig ott lebegett előttem ez is: konziban Miskolcon, az iskola mellett a Forrás Kamarakórusban énekeltem, a főiskola alatt pedig elkezdtem hangképzést tanulni magánúton. Igazán komolyan azonban csak akkor kezdtem el foglalkozni az énekléssel, amikor abban a zeneiskolában, ahol klarinéttanár voltam, egyben énekes növendékké is váltam.
Tanárom Németh Lujza, majd Bikfalvy Júlia, Jelinek Gábor, és Bakos Kornélia volt. Mindannyiuknak hálás köszönettel tartozom.
A főiskolai évek után is a tanítás maradt a fő tevékenységem, de nagyon gyakran játszottam szimfonikus zenekarban, kamaraformációban, klezmerzenekarban. Évekig jártam Németországba egy öttagú csapathoz, amellyel hetente több koncertet is adtunk, és ahol nagyon örültek, ha a klarinétozás mellett egy-egy áriát vagy dalt elénekeltem. Több alkalommal voltam énekes hallgatója a sárospataki és a balassagyarmati Nyári Akadémiának, illetve Pitti Katalin mesterkurzusainak.
Gyermekem megszületése után úgy alakult, hogy egyre több felkérést kaptam kórusban való szereplésre és szólóéneklésre is, így az aktív klarinétozásra már nem maradt időm. Ezekben az években amatőr és profi kórusokban egyaránt lehetőségem nyílt megmutatkozni, és mind jobban megismerni és beleásni magam a kórusirodalom óriási világába.
Ha végiggondolom az eddigi életemet, azt kell mondanom, a zenélés sok oldalát megismertem, kipróbáltam, fantasztikus produkciókban vettem részt, de azzal, hogy bekerültem Nemzeti Énekkarba, hazaértem.
