Keri-Lynn Wilson a kanadai Winnipegben született. Fuvolázni, zongorázni és hegedülni tanult. A New York-i Juilliard Iskolában a híres Julius Baker tanítványa volt. Huszonegy éves korában debütált a Carnegie Hallban. Bruno Walter-ösztöndíjban részesült, amelynek köszönhetően Otto-Werner Mueller tanítványaként karmester szakon folytathatta tovább tanulmányait a Juilliard Iskolában. Még hallgató korában társkarmesterként működött közre Claudio Abbado mellett a salzburgi fesztiválon, majd elnyerte a Tanglewood Music Center ösztöndíját is. Diplomája megszerzését követően a Dallasi Szimfonikusok társkarmestere volt 1998-ig, majd vendégkarmesterként kezdte meg nemzetközi pályafutását.
A karmesternő a vezető nemzetközi operaházak és zenekarok rendszeres vendége. Az elmúlt években vezényelte Puccini Nyugat Lányát az Angol Nemzeti Operaházban, Aidát Astanában, Verdi Attiláját La Corunában, valamint egy szabadtéri Bohéméletet is.
A 2012/2013-as évadban Wilson bemutatkozott a Zürichi Operaházban is, ahol A mcenszki járás Lady Macbethjét és a Traviatát vezényelte. A Schleswig-Holsteini Zenei Fesztiválon a Trandotot vezényelte a NDR Rádió Szimfonikus zenekara élén.
A Dorian Records kiadó CD-t jelentetett meg, amelyen Wilson a venezuelai Simón Bolivar Szimfonikus Zenekar élén Danzónt és latin-amerikai szerzők műveit vezényli.