Monthly Archives: szeptember 2014

2015. október 6. – Arad

A Nemzeti Énekkar is fellép október 6-án Aradon az Aradi Vértanúk tiszteletére rendezett emléknapon, amely a szeptember 26-október 6. között megrendezett Aradi – Magyar Napok rendezvénysorozat zárónapja. „Ez egy fantasztikus küldetéssorozat újabb állomása” – mondja Antal Mátyás a Nemzeti Énekkar karigazgatója. A Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2012 óta rendszeresen játszanak, énekelnek a határon túli […]

Legényes, fergeteges

„Az élő hangversenyeket azért is szeretem, mert a közvetlen élmény megértővé tesz. Ha a zene „működik”, akkor esetleges technikai problémákat észre sem vesz az ember, de amit mégis, azt is könnyű megbocsájtani. Most arra eszmélek, hogy egyszerűen nincs mit elnézni. Csak hallgatom és föl sem merül bennem, mindezt lehetne-e másképpen. Végleges és örök-érvényű, semmibe nem […]

Mozart-kézirat

Országos Széchényi Könyvtár 1014 Budapest, Budavári Palota (6. szint, Díszterem)   Eddig teljesen ismeretlen Mozart-kéziratra bukkantak, amely nemzetközi szenzációnak is számít. A kéziratot a Kutatók Éjszakáján, 2014. szeptember 26-án mutatják be, amelyen részt vesz a kéziratot felfedező dr. Mikusi Balázs, az OSZK Zeneműtárának vezetője, valamint Dr. Ulrich Leisinger, a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója. A kézirat […]

Meztelen igazságok – derűs koncertek komoly témákról

8-12 éves gyerekeknek és szüleiknek szóló három koncertünk a zene segítségével közelítenek meg olyan kényes témákat, mint a Szerelem, a Hazugság és a Halál. A változatos műfajú előadások között interaktív zenekari koncert, gyermek opera és animációs film is helyet kap. A koncertek vasárnaponként két alkalommal, 11 és 15 órakor kezdődnek a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában. […]

Varázsolj zenét! – pályázat

Meztelen igazságok című hangversenysorozatunkhoz kapcsolódóan rendhagyó zeneművek megalkotására buzdítjuk a gyerekeket, akik a zeneszerzés varázslatos tudományából kaphatnak ízelítőt a pályaművek megalkotása során.   Zene, ahogy tetszik   A hang életünk első élménye: édesanyánk szívének dobogását már az anyaméhben halljuk. Születéskor első kiadott hangunk – a sírás – jelzi, hogy jól vagyunk; hanggal jár, ha levegőt […]

Laurent Korcia hegedűművésszel lép fel évadnyitó koncertjén a Nemzeti Filharmonikusok (MTI)

Laurent Korcia francia hegedűművészt látja vendégül évadnyitó koncertjén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) szeptember 25-én a Művészetek Palotájában.   A Franciaország egyik legelismertebb hegedűsének számító muzsikus Brahms D-dúr hegedűversenyének szólistájaként lép színpadra a Kocsis Zoltán vezényelte zenekarral. Laurent Korcia és az együttes éppen a napokban készíti közös lemezét, amelyen Brahms egyetlen hegedűversenye mellett G-dúr szonátája […]

A Nemzeti Énekkar Kóruspódiuma

2014. szeptember 14-én hetedszer rendezték meg a Magyar Dal Napját. Az idén első alkalommal csatlakozunk a rendezvényhez. Székhelyünkön, a Művészetek Palotájában, Kóruspódiumot szerveztünk, ahol tíz kiváló kórus állt a dobogóra, hogy felhívja a figyelmet a magyar kórusmuzsikára és az azt előadó jobbnál jobb műkedvelő énekkarokra.   A Nemzeti Énekkar Orbán György Három genfi zsoltárát és […]