A hangverseny az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt tiszteleg, annak ötvenötödik évfordulóján. A nyitószám a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár 2008-ban bemutatott oratóriuma. A szerző által Szimfonikus emlékmű alcímmel ellátott alkotás mottója egy Radnóti-verssor kezdete: „Oly korban éltem én…”. Mint a szerző mondja, a komponálás alatt a túlélők elbeszéléseinek már-már szenvtelen objektivitása hatott rá leginkább. A záró szakaszban férfikaron a 130. zsoltárból csendül fel idézet: De profundis clamavi ad te, Domine – A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Sosztakovics csellóversenye a magyarországi események után három évvel keletkezett, a zeneszerző barátjának, Msztyiszlav Rosztropovicsnak ajánlva. A csellóverseny-irodalom egyik legnehezebb darabjaként tartják számon. A koncert szólistája a jereváni születésű Suren Bagratuni, akinek egyik bostoni koncertjét, amelyen Sosztakovics d-moll szonátáját adta elő „Az év egyik a legjobb koncertje” elismerésre javasolták a Boston Globe-nál. Az est második részében Mozart hattyúdala, minden gyászzenék egyik legmegrendítőbbje és legvigasztalóbbja, a Requiem csendül fel. A befejezetlenül maradt alkotás keletkezésének körülményei a múlt homályába vesznek. Annyi bizonyos, hogy Mozart a Lacrimosa tétel komponálása idején hunyt el, így a gyászmisét egyik segítője és családi barátja, Franz Xaver Süssmayr fejezte be – ez a változat a legismertebb –, bár rajta kívül többen is elkészítették saját verziójukat a műből.

VÁLTOZÁS
Sosztakovics gordonkaversenyét SUREN BAGRATUNI gordonkaművész játssza, akinek egyik bostoni koncertjét, amelyen Sosztakovics d-moll szonátáját adta elő „Az év egyik a legjobb koncertje” elismerésre javasolták a Boston Globe-nál. (A koncertet Heinrich Schiff egészségi okokra hivatkozva lemondta.)

 
„Bagratuni kölcsönhatásban muzsikál a zenekarral és karmesterrel, mintha csak egy játékos párbeszéd lenne köztük. Tiszta hangszínnel beszélteti hangszerét, szárnyaltatja, vagy finoman dörmögteti”. – Rosalind MacLennan