Ez történt


2011. november 17.

2011. 11. 16.


Két osztrák Te Deum keretezi a különlegesen színes összeállítású koncert műsort.

 

Joseph Haydn alkotása az Évszakok oratórium, valamint kései miséinek szomszédságában keletkezett; a zeneszerző 1800-ban fejezte be, és valószínűleg először Kismartonban adták elő, a Lord Nelson látogatásához kapcsolódó események keretében. A műsorban helyet kapott másik osztrák vonatkozású mű szerzője, Anton Bruckner 1881 és 1884 között írta Te Deumát, amelyet legjobb művének tartott. A két egyházi kompozíció között két olyan zene hangzik el, amelynek alkotója szorosan kötődik a filmzenéhez. Wolf Péter a kis Vuk örökbecsű muzsikájával vált széles körben ismertté Magyarországon. Hegedűversenyében hat város, illetve tájegység hangulatát idézi fel. A Gustav Mahler által zenei géniusznak nevezett Erich Wolfgang Korngold számos hollywoodi filmhez komponált fantasztikus zenét; Hegedűversenyét Bronisław Huberman ösztönzésére írta 1945-ben. A művet Jascha Heifetz vitte máig tartó sikerre a bemutatón.

 

100 évesek vagyunk