Monthly Archives: február 2007

Schubert, Bruckner, Berio és az NFZ

Berio tartozott Schubertnek, és ezt meg akarta adni neki. Maradtak fenn olyan vázlatok Schuberttől, amelyekről kiderült, hogy egy szimfóniához készültek. A három tételt, amelynek Schubert csak a dallamait jegyezte le hiányos harmóniai jelzésekkel, és némi hangszerelési utasításokkal, Berio kiegészítette. Meghangszerelte Schubert stílusában az egészet. De azt is jelezte, hogy itt nem egy muzikológus-történész – akinek […]

Hungaroton – Bartók-művek

Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar – Kocsis Zoltán1 CD/SACD stereo – surround – 72' – 2006 Bartók Béla (1881-1945) műveinek immár négy különböző jegyzéke van forgalomban:  a sajátja, amely – igaz – a 20. opusszámnál megszakad; Denijs Dille listája a korai művekről („DD”); a Szőllősy-jegyzék (Sz); végül pedig a Somfai László által propagált Bartók Béla-műjegyzék („BB”), mely átfogóbb, mint a Szőllősy-féle, de […]

Bartók: A fából faragott királyfi, Kossuth – Kocsis

A felvétel a Hungaroton „Bartók Új Sorozat”-ának első darabja, mely a Nemzeti Kulturális Alap, valamint más fontos intézmények és egyének támogatásával jelent meg. Az előadók ugyanazok, mint azon a másik Hungaroton SACD-n, amelyen Bartók zenekari Concertója és a Táncszvit hallható, és amelyről 2004-ben írtam recenziót. Ezúttal a felvételek nem a budapesti Olasz Intézetben készültek, hanem […]

Bottal üthetjük…

Az évad három vasárnapján is gyerekzsivajjal telt meg a Magyar Tudományos Akadémia elegáns és komoly Díszterme. Ez volt ugyanis a helyszíne a Nemzeti Filharmonikusok Síppal, dobbal, nádi hegedűvel elnevezésű bérletének.A bérlet keretében az 5-12 éves korosztály novemberben a vonós instrumentumokkal, decemberben a fúvósokkal, legutóbb pedig az ütőhangszerekkel ismerkedhetett. Jó gyerekkoncertet rendezni nem könnyű: először is […]

Kieselbach Tamás: Magyar zene és kép

Kieselbach Tamás könyve – mely Aradi Péter ötlete nyomán született – rendkívül szép kiadvány. Megszámlálhatatlan mennyiségű fotót tartalmaz festményekről, fényképekről, plakátokról. Nagyon érdekes kérdés: zene és képzőművészet kapcsolata. Hogyan fest le dolgokat, érzéseket, helyszíneket a zene, hogyan késztet alkotásra egy muzsika egy festőt, milyen vizuális élmények indíthatnak komponálásra egy zeneszerzőt, és így tovább. Három bevezető […]

Ászok közt egy lett dáma – Beethoventől Bartókig

Európa két legjobb zenekara közt sem vallanak szégyent a Nemzeti Filharmonikusok, különösen, ha Bartókot húznak. És szó lesz még egy szemrevaló hölgyről, aki mintha pályát tévesztett volna. (…)BARTÓK: KOSSUTH-SZIMFÓNIA, A FÁBÓL FARAGOTT KIRÁLYFIAz új Bartók-összkiadás, melynek pontos neve Bartók Új Sorozat, első darabjának zenetörténeti súlyát az adja, hogy szinte biztosan a művek eddigi legjobb felvételét […]

„Krone”-kritika

Mielőtt 1987-ben úgy döntött, hogy felveszi a karmesteri pálcát, Kocsis Zoltán (49) zongoristaként már régen meghódította a világ zenei központjait. Így nem csoda, hogy a Magyar Nemzeti Filharmonikusok vendégjátéka a linzi Brucknerhausban Liszt Esz-dúr zongoraversenyével érte el csúcspontját, ahol Kocsis a karmester és szólista kettős szerepében lépett fel. A zongoraművész szenvedélyes interpretációja a partitúra technikailag […]

Lelkesitő hangok, színmagyar jelszóval

A Magyar Nemzeti Filharmonikusok a Brucknerhausban Kedd este a Brucknerhaus nagybérletének keretében a Magyar Nemzeti Filharmonikusokkal találkozhattunk. Kocsis Zoltán vezető karnagy zeneszerzőként, karmesterként és szólistaként egyaránt sikert aratott. Liszt Ferenc zongoraműveiből készített átiratai mint szakavatott hangszerelőt állították elénk, aki sok színben tündöklő hangképet volt képes elővarázsolni.  Fenomenális zongoratudásáról igen imponáló módon Liszt Ferenc I. zongoraversenyének […]

Bartók Béla:  Kossuth, DD 75a – A fából faragott királyfi, Sz. 60

Kocsis Zoltán közel tíz éve vezető karnagya a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak. Ennyi idő alatt bőven volt módja tökéletesíteni karmesteri képességeit (ez az új tevékenység nem éppen magával értetődő, még egy ilyen sokoldalú zongoraművész esetében sem), valamint alaposan megismerni együttesét, amely jelenleg kitűnő zenei egészségnek örvend. (Erről nemrég személyesen is meggyőződhettünk Párizsban, a zenekar revelációszámba […]

Sokbillentyűs virtuóz

Kedden a linzi Bruckner-házban vendégszerepeltek a Magyar Nemzeti Filharmonikusok, magával ragadó Liszt-Bartók-műsorral szolgálva, és karnagyuknak, Kocsis Zoltánnak megadva a lehetőséget ahhoz, hogy művészetének minden billentyűjét lenyomja. Ezt kevesen csinálják utána: Liszt I. zongoraversenyét a zongora mellől vezényelni, és közben, impulzív felugrálások és a zongoraszékre való, a frakkszárny gyors összeszedéséről sem megfeledkező visszahuppanások között minden szükséges […]