Monthly Archives: április 2005

A Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult kamaraegyüttesek hangversenye a MTA dísztermében

2005. április 22., 24.Két remek koncerten jártam a múlt hét végén, olyanokon, amelyek talán több figyelmet érdemelnének annál, mint amennyit kapnak. Az NFZ muzsikusai kamaraesteket, illetve gyerekeknek szóló hangversenyeket adtak. Sajnos a háromkoncertes sorozatoknak csak az utolsó alkalmaira jutottam el, bizony megbántam. Ma már a legtöbb szimfonikus zenekar felismerte, hogy mennyire fontosak a – nevezzük […]

NAGY MŰVÉSZETI VASÁRNAP

Égen-földön-vízen a Nemzeti Filharmonikusok és a Ludwig Múzeum rendezésében 2005. május 8. Köss ki a művészeteknél! Ezen a napon hajóval is jöhetnek a Művészetek Palotájába. Különleges alkalom, nem szabad kihagyni. Hajókázás közben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar tagjaiból alakult kamaraegyüttesek muzsikálnak, még élvezetesebbé téve az utazást. A Ludwig Múzeum munkatársai is gondoskodnak […]

NFZ, Varga, Fliter

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar két nagyszabású művet játszott április 8-án a Nemzeti Hangversenyteremben, így a hagyományos koncertnyitány elmaradt. Az est Beethoven Esz-dúr zongoraversenyével kezdődött, a szólót egy fiatal argentin hölgy, Ingrid Fliter játszotta. Valóságos energiabomba, a színpadhoz közelebb ülők szerint ráadásul még csinos is. Beethoven utolsó zongoraversenyéhez fűződő viszonyát a közkeletű hegymászó-filozófiával tudom érzékeltetni: felmászok […]

Cáfolnak a Filharmonikusok

Lapunk is beszámolt az ismert zenekritikus és publicista, Norman Lebrecht Evening Standardban megjelent, a Művészetek Palotájáról szóló cikkéről. Melyben az angol újságíró fájlalta, hogy nem a Budapesti Fesztiválzenekar, hanem a Kocsis Zoltán által vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar költözhetett a Művészetek Palotájába. A Nemzeti Filharmonikusok lapunknak eljuttatott nyilatkozatukban többek között megállapítják: a zenei világban sokan tudják, […]

A világsajtó elismerése a Művészetek Palotájáról

Lebrecht kritizálja Kocsisékat A nemzetközi sajtóban is jó a visszhangja a budapesti Művészetek Palotájának. A provokatív bírálatairól ismert brit zenekritikus, Norman Lebrecht az Evening Standard cím lapban viszont szóvá teszi, hogy miért nem a Budapesti Fesztiválzenekar költözhetett az új házba. A tekintélyes kanadai lap, a Le Devoir az egyik hétvégi számában terjedelmes képes beszámolót szentel […]

Megjegyzések egy elfogult cikk margójára

Norman Lebrechtet sokan kedvelik és tisztelik vitriolos írásaiért. Ám a zenei világban azt is sokan tudják, hogy Lebrecht nemcsak a tekintélyeket, hanem gyakran a tényeket sem tiszteli. Sajnálatos példa erre az Evening Standard március 30-i számában megjelent, a budapesti Művészetek Palotájáról írott kolumnás cikkének néhány passzusa. Ezekben olyan megalapozatlan, téves és hamis állításokat fogalmaz meg, […]

A holnap koncertterme ma

Mivel a Budapesti Fesztiválzenekar már április 1-jén föltette honlapjára Lebrecht cikkét, melyet a sajtónak is saját fordításukban juttattak el, mi is ezt a változatot tesszük közzé, a bennünket érintő bekezdésekhez fűzött megjegyzéseinkkel együtt. Budapest három év alatt csodálatos új koncertteremet épített. Miért épít London évtizedekig rosszakat? A világ legújabb koncertterme a Duna partján nyílt meg. […]